Kitiltottak egy négy évest a fánkboltból

Kitiltottak egy négy éves gyereket egy fánkboltból, mert szerintük udvariatlanul viselkedik. A kölyöknek csak annyi volt a bűne, hogy betért anyjával a boltba és egy enyhén molett nőtől megkérdezte: "A néninek kisbaba van a hasában?" A nő nem volt terhes, de nem vette zokon a kisfiú kíváncsiságát és mosolygott még akkor is mikor a fiú édesanyja bocsánatot kért. Ám a boltban már nem voltak ennyire megértőek: mikor az édesanya ismét bement volna a boltba fánkot venni az eladók közölték vele, hogy fia nem mehet vele, mert udvariatlan. Bár próbálta megmagyarázni az esetet, az eladóktól azt kapta, hogy egyesek elhamarkodottan ítélkeznek majd és inkább máshol fognak vásárolni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek