A napokban Szombathely Fő terén 7 digitális, éjjellátó térfigyelő kamerát szereltek fel. Ezek csakúgy, mint társaik, a szombathelyi közterület-felügyelet 24 órás kamerarendszeréhez kapcsolódnak. A város olyan frekventált részeire is kerültek a közelmúltban térfigyelők, mint a Pelikán Park vagy Szent Márton Templom. A jövőben várhatóan biztonságosabb lesz a Szűrcsapó utcai szolgáltatóház környéke is, ahová 1, 3 millió forintos képviselői felajánlásból szintén felszerelnek egy kamerát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!