Sok a csellengő gyerek a nyáron

Szombathelyen főiskolai hallgatók, gimnazisták és szociális munkások is segítik a fiatalkorúakat. A Pálos Károly Szociális Központ munkatársai egész évben keresik a kallódó, felügyelet nélkül maradó vagy éppen az iskolából hiányzó gyerekeket. Nyáron megnövekszik a csellengők száma, többségük 10-14 éves Az önkéntesek célja, hogy a fiatalok beszéljenek problémáikról, illetve felhívják figyelmüket az intézmény programjaira - tájékoztatott Kulcsár Lászlóné, a központ vezetője. Mint mondta: sok esetben a családi háttér az, ami miatt a gyereke az utcán kallódik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek