A sötétségmérő

Csengetés, ajtónyitás.

  - Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
  - Mit?!
  - Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad?
  - Miféle sötétségmérőt?!
  - Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?
  - Nem én!
  - Akkor tessék.
  - Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker...
  - Sötétségmérője is?
  - Az nincs, de...
  - Nalátja. Hol van még a minden.
  - ... és mit mér...ez?
  - Hát sötétet. Hova szereljük?
  - ... talán oda...a sarokba...
  - Nem lesz ott neki túl sötét?
  - Nem az kell?
  - Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán...maga is rosszabbul jár.
  - Miért?
  - Nagyobb lesz a sötétszámla.
  - Mi?! Még fizessek is a sötétért?!
  - Miért? A villanyért nem fizet?
  - Azért igen, de...
  - Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz  nagyobb.
  - Jó, tegyék az ablak elé.
  - Rendben. De...akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.
  - Ettől a kis vacaktól?
  - Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.
  - És mekkora a mérő?!
  - Kétszer négyszer feles.
  - ...méterben?
  - Igen.
  - Nincs kisebb?!
  - Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi.
  - És miért ilyen nagyok?
  - Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Így is dübörög.
  - Mi?!
  - De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk.

  - Leolvasni tudja?
  - Azt is nekem kell?
  - Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?
  - Szerencsére.
  - Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.
  - ...jaj...
  - Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.
  - Milyen ugrás?
  - Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol,
  hogy elérje a mutatót.
  - De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van.
  - Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik,   igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas.
  - ...és ha nem egyedül élnék?
  - Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.
  - És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.
  - Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól.
  - Én szorosan fognám a lámpát.
  - Biztos?
  - Biztos.
  - Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.
  - Hova?
  - Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?
  - Nem tudom, még sohasem voltam benne...
  - Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel.
  - Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni?
  - Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás   ellenőr megbüntetheti.
  - Ő is fog jönni?
  - Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!
  - ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?
  - Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel  a géphez.
  - Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?
  - Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
  - ..jaj...
  - Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.
  - Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon?
  - Hát...
  - Kétezer?
  - Rendben. Viszlát.
  - Inkább ne.

Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.

  - Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk otthon...

-C-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!