Négy önkormányzat állapodott meg a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, hogy már az előszezonban, május 1-jétől induljanak a kerékpárszállító hajók a kikötőik között - tájékoztatta Balassa Balázs, Szigliget független polgármestere az MTI-t csütörtökön.
A kerékpárszállító hajók az előszezonban május 1-je és június 6-a között közlekednek hétvégenként. Szombatonként Balatongyörök-Balatonmáriafürdő-Szigliget-Badacsony útvonalon, vasárnaponként pedig Balatonmáriafürdő-Balatongyörök útvonalon. A kifejezetten elő- és utószezonban közlekedő járatok indításának költségeihez a négy önkormányzat összesen 2 millió forinttal járul hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.