Külföldön élni, dolgozni, letelepedni - ezt segíti az EURES névre keresztelt program, melynek új tanácsadó központja lett a vasi szakszervezeti szövetség. Szombathelyen, a Deák Ferenc utcai irodában három hónap alatt hatszáz érdeklődőnek adtak már ingyenes felvilágosítást arról, hogy milyen szabályokat kell betartaniuk a külföldre indulóknak, vagy hogyan kell felkészülniük a határainkon túl állást keresőknek. Horváth Csaba, az MSZOSZ helyi elnöke rádiónknak elmondta: sokkal magabiztosabb a felkészített munkakereső, jobban boldogul az idegen környezetben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!