DK: le a sötétítőfóliával a trafikokról!

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint el kell törölni azt az előírást, amely alapján kötelező elsötétíteni a trafikokat. Varju László, aki Óbudán sajtótájékoztatót tartott a témában, emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban egy trafikban megöltek egy fiatal eladólányt. Hozzátette, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. "minden ellenkező állítással szemben" előírja a szervezeti szabályzatában a dohányboltok kötelező elsötétítését, a NAV és a Pénzügyőrség pedig bünteti azokat, akik ennek nem tesznek eleget. A független képviselő bejelentette: a belügyminisztertől tájékoztatást kér arról, hogy a trafiktörvény életbe lépése óta milyen és mennyi bűncselekmény történt ezekben a boltokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek