Átadták a fogyatékos emberek nappali szolgálatának foglalkoztató kertjét a Regionális Szociális Forrásközpontban. A projekt önkormányzati támogatásból valósult meg. A térkövezett kertben akadálymentesített magas ágyás és epertorony is van. Az ellátottak maguk gondozhatják a kertet. A három méter magas ágyásokban fűszernövényeket, zöldségeket és virágokat is nevelhetnek. Dr. Horváthné Németh Klára, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a Forrásközpont életében jelentős előrelépést jelent ez a kert.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!