Mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú politikai kapcsolatok, ami ellentétes Magyarország érdekeivel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tomislav Karamarkóval, az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével csütörtökön Zágrábban folytatott megbeszélése után az MTI-nek nyilatkozva. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy Horvátországra erős stratégiai szövetségesként, erős stratégiai partnerként számíthasson, amit a gazdasági adatok is alátámasztanak. Magyarország a harmadik legjelentősebb befektető Horvátországban, és a Magyarországról külföldre irányuló befektetések esetében a második legfontosabb célpont Horvátország – tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!