A Menedzsment Fórum idén is kigyűjtötte, hogy mennyire voltak aktívak a képviselők a parlamentben.
Jellemzően a parlamenti államtitkárok szólaltak fel legtöbbször a parlamentben az idén is, hiszen az ő feladatuk válaszolni a képviselők kérdéseire és interpellációira. Vannak néhányan a honatyák közül, akik kimondottan sokat beszéltek a 2023-as évben is. Ám még többen vannak, akik egyetlen szót sem szóltak – írta a lap.
A listán van Hende Csabának, Szombathely országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés alelnökének neve is. Ő az egyetlen vasi, akinek nem volt felszólalása.
A parlamenti statisztikák a technikai megszólalásokat, így az ülésvezetést, a jegyzői bejelentést stb. nem sorolják az érdemi felszólalások közé - jegyzi meg a lap.
Bár a parlamentben nem volt felszólalása Hende Csabának, lapunknak viszont hosszú idő után kétszer is adott Hende Csaba: „Legfőbb ideje, hogy kitegyük ezeket az asztalra” 2023. December 13. 18:30 külön interjút.
Az ellenzéki képviselők közül egyedül a január végén elhunyt DK-s Kordás László nem beszélt a Ház falai közt idén, 14 kormánypárit képviselő maradt néma.
A 2022-es évhez hasonlóan most is a számos területért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor parlamenti államtitkára, Rétvári Bence volt a leginkább bőbeszédű.
A KDNP-s politikus az idei évben 227 alkalommal összesen 15 óra 13 perc 44 másodpercnyi szöveget mondott el az ülésteremben, igaz, államtitkárként az ő feladata válaszolni az interpellációkra, valamint a szóbeli kérdésekre. Az, hogy a belügyminiszter államtitkára volt a legaktívabb, mutatja, hogy a honatyák leginkább az ezt a tárcát érintő ügyeket, például az oktatás vagy az egészségügy kérdéseit tartják égetően fontosnak.
A második leghosszabb ideig egy ellenzéki honatya, Apáti István szólalt fel idén.
A Mi Hazánk politikusa 67 felszólalása mindösszesen 10 óra 28 perc 55 másodpercnyi időt vett igénybe.
A bronzérmes – a tavalyi évhez hasonlóan – a KDNP-s Nacsa Lőrinc lett.
A kereszténydemokraták frakciószóvivője 113 alkalommal emelkedett szólásra az ülésteremben, beszédei pedig összesen 10 óra 19 perc 44 másodpercig tartottak.