Kezdhetnék azzal, hogy épp az ilyen esték miatt lakunk Szombathelyen. Mert van egy színházunk, most épp bajban, 
A városvezetés húzza az időt? Mégsem írják ki a színházigazgatói pályázatot? 2017. March 09. 13:25 ráadásul van még minimum két társulatunk, akikre érdemes egy péntek este kimozdulni.
Péntek kora este egy bábszínházi premierrel nyitottunk, pár napja beharangoztuk a Kirikou és a boszorkányt, 
Aprócska zseni, aki már anyja hasában beszél: Kirikou, aki megszelídíti a boszorkányt is 2017. March 07. 13:27 egy nyugat-afrikai népmesei motívumokból szőtt történetet, gyönyörű vizualitással, szimbolikus motívumokkal, izgalmas fordulatokkal. Folytatásként, a szeles szürkületben, pár házzal arrébb az Agora-MSH-ban a Savaria Szimfonikusok legújabb monstre vállalkozása következett, este héttől a zeneirodalom egyik legteátrálisabb hangorgiája, Verdi Requiemje. Nagyzenekarra, erőteljes, profi kórussal és kiváló szólóénekesekkel. Látványos és hatásos, mondani is kár, mennyire nem bántuk meg ezt a folytatást sem.
Nagyon más persze a közeg, mint egy órával ezelőtt a bábszínházban, annyi az egyezés, itt is ott is teltház volt, feldobott és lelkes közönséggel. Előttünk egy tisztes őszes halánték, míg el nem kezdődött az előadás, ő egy angol kiadású Hemingwayt olvasott, aztán rezzenéstelen arccal, néha csukott szemmel merült bele a majd 250 évvel ezelőtt született gyászzenébe. Pár székkel arrébb egy másik éltes úr a kottát lapozva követte a koncertet az elejétől az utolsó hangig. A profik így csinálják.
Tavaly nagypénteken, a zeneirodalom egyik legtitokzatosabb és legfelemelőbb műve csendült fel a szombathelyi szimfonikusoktól, akkor a Bartók Teremben, Mozart befejezetlen imája, az is egy Requiem. Nekünk a legkedvesebb, ezeregyedszerre is bármikor beülnénk rá. Folytatásként, egy évre rá, most ismét húsvét közeledtével Verdi gyászmiséjét kaptuk. Zenei bakancslistánkon ez a csoda is szerepelt, mindig is szerettük volna egyszer élőben, nagykórussal hallani a Dies irae apokaliptikus bűvöletét. Legutóbb pár éve előadták már Szombathelyen, akkor valamiért hiányoztunk.
Nem akármilyen napon lehet túl egyébként a szombathelyi zenekar, élükön a karmesterrel, Madaras Gergellyel.
Az egzotikus nevű és szépségű szoprán énekes, Bibiana Nwobilo (nagyon szerettük volna őt hallani) ugyanis a délelőttöt a kórház várótermében töltötte, hanggyulladással, végül le kellett mondania az esti fellépést. Az utolsó utáni pillanatban Szegedről ugrott át egy szoprán énekesnő, minden tisztelet, hogy elvállalta. Németh Judit altja és László Boldizsár tenorja, Palerdi András basszusa felvette a versenyt, pedig nem kis teljesítmény ezt a teret kitölteni, siralommal, szépséggel.
Szépen szólalt meg a Lacrimosa, bőrünkön éreztük tompa fájdalmát, csendes szomorúságát. Amikor aztán a zenekar és a Nemzeti Énekkar jóvoltából először süvöltött át a téren a Dies irae, szívünkhöz kaptunk, mintha kettéhasadt volna az MSH nagyterme, az elmúlás hátborzongató képe, a szenvedés drámája valósággá lett. Leírhatatlan élmény volt ezt így hallani. Örültünk aztán annak is, hogy Verdi utasítását betartva az utolsó ítélet trombitásai a terem különböző sarkaiból szólaltak meg, így zengték be az egész teret. És így tovább...
Hiába ismerjük a requiem minden taktusát, mint a parfüm, elillan, nyoma vész, utána ami marad: lehetetlen szavakba csomagolni. Marad ez pár sor, hangulati aláfestés ehhez a képgalériához:
