Veszélyben a gyermekek orvosi ellátása Sárváron

Az önkormányzat eddig csak részben talált megoldást, zajlanak a tárgyalások, a szülők türelmét kérik.

„Hosszú vívódást követően, mivel egy személyben, felelősséggel nem tudom vállalni mindhárom körzet ellátását, szerződésem felmondása mellett döntöttem” – írta egy zárt Facebook-csoportban dr. Gecse-Kálózi Patrícia, az I. számú sárvári gyermekorvosi körzet orvosa. A doktornő 2023. október 31-ig látja el a praxist.

A bejegyzésben az is olvasható, hogy Sárvár másik két gyermekorvosa már korábban felmondta feladatellátási szerződését. Ezek után a sárváriak joggal elkezdtek aggódni, hogy megszűnik a városban a gyermekorvosi ellátás, pedig éppen most készül az új orvosi rendelő.

Dr. Gecse-Kálózi Patrícia felajánlotta az önkormányzatnak, hogy más működési formában ellátná a praxist, azonban úgy látszik erre nem lesz szükség, mert november elsejétől új gyermekorvos látja el a körzetet – ez már az önkormányzat tegnap esti közleményéből derült ki, amely a Sárvár Lendületben Facebook-oldalon jelent meg.

Azonban ezzel még nem nyugodhatnak meg teljesen a sárváriak, hiszen a közleményből az is kiderült, hogy a másik két körzet esetében még keresik a megoldást. A 2. számú gyermekorvosi körzetben – dr. Horváth Magdolna nyugdíjazása miatt – 2024. január 26–tól szűnik meg az ellátási szerződés, akárcsak a 3. számú gyermekorvosi körzetben. Ott dr. Schmalcl Erika felmondott.

A tájékoztatóban azt is írták, már korábban megkezdték a tárgyalásokat azért, hogy magas színvonalon biztosítsák a jövőben is a gyermekek orvosi ellátását. Az önkormányzat szerint ezek a tárgyalások jó irányba tartanak. A szülők és a hozzátartozók türelmét kérik, a részletekről hamarosan tájékoztatják a sárváriakat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet