A 480 forintos hatósági árat tavaly november közepén vezette be a kormány az üzemanyagokra, azonban idén február vége óta a nagykereskedők sem adhatják többért a benzint és gázolajat a kutaknak. Így egyre komolyabbak az ellátási gondok - magyarázta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, Gárd Ottó az RTL Híradónak. Mint mondta, teljesen logikus, hogy a piaci áron 700-750 forintért értékesíthető üzemanyagot senki nem fogja ilyen árkülönbözettettel, ekkora veszteség mellett az országba importálni.
Hozzátette, hogy ha nem történnek változások a jogszabályban, illetve a piaci körülményekben, akkor a nyár közepére-végére súlyos ellátási gondok léphetnek fel. Azt is megjegyezte azonban, hogy pánikra nincs ok, nem fog elfogyni az üzemanyag,
de arra számítani lehet, hogy nehéz lesz sorban állás nélkül benzinhez jutni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!