A belügyminiszter előadta a kórházigazgatóknak, mi vár az intézményeikre

Még nagyobb központosítás, majdnem mindent „föntről” irányítanak.

Még tovább központosítják az egészségügyi intézmények beszerzéseit, valamint a létesítménygazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokat. Erről Pintér Sándor számolt be egy kórházigazgatóknak tartott fórumon – tudta meg a Népszava.

A lap információi szerint a belügyminiszter közölte, a pénzügyminisztérium alá tartozó Központi Közbeszerzési Főigazgatóság a fővárosi intézmények esetében július elsejétől, a megyei kórházakban 2024. januárjától veszi át közbeszerzések lebonyolítását, valamint a létesítmény-üzemeltetést.

A lap cikke szerint az őrzés-védelem, a takarítás, a műszaki üzemeltetés, a karbantartás, valamint az ezekkel összefüggő épületfelújítások kerülnek központi irányítás alá. A változás lényege, hogy az állami kórházaknak és szakrendelőknek nem lesz saját műszaki-üzemeltető gárdája, és az ablaküveg pótlásától kezdve a gép- és műszerjavításokig mindent egy helyről, központilag szerveznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet