A bűnözők kreativitása nem ismer határokat

Pelenkában és csókkal is csempésznek drogot a magyar börtönökbe.

„A látogatások alkalmával használt csempészési módszerek változatosak lehetnek, de a pelenkába rejtett, a csókkal szájba átadott kábítószer a hazai és nemzetközi viszonyokban is jól ismert taktika” – mondta az Indexnek Somogyvári Mihály bv. ezredes, a BvOP Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetének főosztályvezetője.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) 2017-ben indította „kölyökkutyaprogramját”, amelynek köszönhetően idén nyáron már csaknem 150 eb segíti a hazai börtönök biztonságos működését. Az őrző-védő munka mellett jelentős kihívást jelent a kábítószer-csempészet, amelyben a bűnözői kreativitás nem ismeri a határokat és a börtönfalakat sem.

Az elítéltek hozzátartozói előszeretettel veszik igénybe a posta szolgáltatásait a kábítószer becsempészésére, könnyű postai csomagként álcázni a különböző drogokat.

Az így beküldött magazinok egyes lapjai, keresztrejtvények meghatározott kockái, gyermekrajzok, szerelmes levelek jól álcázható felületet jelentenek – magyarázta az ezredes, aki szerint a dizájnerdrogok a változó összetételükből fakadóan gyakran műszeresen is nehezen lekövethetők.

Ugyancsak népszerű drogcsempészési módszer: a börtönfal fölötti bedobálás.

„Hamarosan már csaknem 150 szolgálati kutya segíti a hazai börtönök biztonságos működését. A büntetés-végrehajtásnál jelenleg 99 járőr-, 22 kábítószer-kereső és 2 nyomkövető kutya teljesít szolgálatot” – ezt már Makula György bv. Ezredes mondta az Indexnek. A BvOP kommunikációs igazgatója szerint további 15 kutya tanfolyamot végez, sikeres vizsgát követően idén nyáron már ők is bevethetők lesznek a rácsok mögött.

Az őrző-védő kutyák jelenléte rendkívül fontos a büntetés-végrehajtási intézetekben a biztonság érdekében, de egyre nagyobb hangsúlyt kap a megelőzési és felderítési tevékenység során a kábítószer-kereső és nyomkövető kutyák munkája is – állítja az ezredes.

A büntetés-végrehajtás 2017-ben indított „kölyökkutyaprogramjának” köszönhetően ma már biztosított a kiváló vérvonalú, magas képzettséggel bíró szolgálati eb utánpótlás-nevelése a hazai börtönökben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek