A Ferrarihoz szerződik 2025-től Lewis Hamilton

"A Mercedes 13 éves korom óta az életem része, a hely, ahol felnőttem" - mondta a többszörös világbajnok Formula 1-es világbajnok.

Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.

"Csodálatos tizenegy év ez a csapattal, büszke vagyok mindarra, amit közösen elértünk. A Mercedes 13 éves korom óta az életem része, a hely, ahol felnőttem, így arról határozni, hogy elhagyom, a legnehezebb döntések közé tartozik, amelyeket valaha meg kellett hoznom. Ugyanakkor ez a megfelelő idő, hogy megtegyem ezt a lépést és izgatottan várom az új kihívásokat" - idézte a Mercedes honlapja csütörtökön a hétszeres világbajnok brit pilótát, aki megígérte: mindent megtesz, hogy utolsó közös évükben igazán emlékezetes teljesítményt nyújtson.

A Ferrari ugyancsak csütörtökön számolt be weboldalán egymondatos közleményében, hogy Hamiltont 2025-től többéves szerződés köti az istállóhoz.

A Mercedes tavaly augusztusban hosszabbította meg a 39 éves Hamilton és a másik pilóta, a szintén brit George Russell szerződését 2025-ig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport