A Haladás együttese a múlt héten három győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája elitkörébe. A magyar csapat idén szerepel először a BL-ben, a csoportelsőségért pedig a lengyel Record Bielsko-Biala, a svéd Hammarby és a máltai Luxol St. Andrews együttesét kellett legyőznie.
Dróth Zoltán, a Haladás futsalcsapatának válogatott játékosa szerint az elitkörben már nincsenek jó vagy rossz ellenfelek, olyan erős a mezőny, hogy szinte lehetetlen a továbbjutás, de nem fognak feltartott kézzel pályára lépni a top együttesek ellen sem.
"Minden nap azért dolgozunk, hogy ezeknek a csapatoknak a szintjét elérjük" - mondta a három éve Szombathelyre igazolt labdarúgó kedden. A 33 éves Dróth Zoltán szerint hatalmas dolog, hogy rögtön az első idényükben bejutottak a 16 közé. A sorsolás szerdán 14 órától kezdődik Nyonban, a négy csoport győztese kerül majd be a négyes döntőbe.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!