A közlekedési lámpa alatt álló autóban aludt a részeg sofőr

Az autó járó motorral állt az út közepén Sopronban.

A kisalföld.hu tudósítása szerint az eset ma hajnalban történt. A soproni Bécsi út és a Lackner Kristóf utca lámpás kereszteződésétől érkezett a bejelentés. Az autó járó motorral az út közepén, a forgalomirányító fényjelző készülék előtt állt, benne a rendőrök egy alvó sofőrt találtak.

A férfi elismerte, hogy mielőtt az autó ült, alkoholt ivott. A rendőrök előállították, ittas állapotban történő járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek