A KSH szerint csak 3,2 százalékkal drágább a benzin Magyarországon a régiós átlagnál

A dízel álagára pedig 5 százalékkal haladta meg a régiós átlagot.

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös benzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 623 forintos átlagárat - jelentette pénteken első alkalommal kiadott kísérleti üzemanyagár-statisztikájában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A hatósági üzemanyagár 2022. decemberi kivezetése után Magyarországon a régiós átlag fölé emelkedett az üzemanyagok ára. A 95-ös benzin esetében a 2023-as év során jelentős áringadozást tapasztalhattak a fogyasztók a benzinkutakon, a legmagasabb árakat szeptemberben regisztrálta a KSH, ekkor 650 forint körül mozgott a benzin átlagára. A legalacsonyabb árak májusban és decemberben voltak, amikor átlagosan 540 és 570 forint közötti összeget kellett fizetni egy liter 95-ös oktánszámú benzinért. 2024 eleje óta az üzemanyagárak folyamatos növekedése figyelhető meg - olvasható a jelentésben.

A régiós adatokkal összehasonlítva a 95-ös benzin magyarországi átlagára két hét kivételével mindig meghaladta a régióst. 2023 első két hónapjában a heti eltérés 10-17 százalék közötti volt, majd ez az év folyamán mérséklődött. 2024-ben újra nyílt az olló, áprilisban már 5 százalékkal haladta meg a hazai benzinár a régiós átlagot. A legfrissebb adatok alapján 2024. április 15-én ez az érték 3,2 százalék volt.

A dízel esetében a benzinnél is jelentősebb volt az átlagárak ingadozása 2023-ban. Januárban a havi átlagár még meghaladta a 700 forintot, májusban pedig a legalacsonyabb átlagárat regisztrálta a KSH, 545-570 forintot. A benzinhez hasonlóan 2024 elejétől a gázolaj esetében is folyamatosan növekedtek az átlagárak.

2023-ban a dízelolaj magyarországi átlagára minden héten meghaladta a régiós átlagárat, az év első hónapjában 8-13 százalékkal múlta felül. Az év további részében a benzin árához hasonló tendenciát tapasztalt a KSH. 2024 első negyedévében havi szinten 5,4 százalékkal haladta meg a magyarországi dízelár a régiós átlagot. A legfrissebb adatok alapján 2024. április 15-én ez az érték 5,0 százalék volt.

A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Szerbiában és Szlovákiában volt kissé magasabb a benzin átlagára. Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia és Szlovénia esetében a 95-ös oktánszámú benzin átlagára kevesebb mint 10 százalékkal, míg Bulgáriában több mint 10 százalékkal maradt el a magyar ártól.

A dízelolaj esetében Ausztria és Szerbia heti átlagára meghaladta a magyar értéket, ugyanakkor Bulgáriában az átlagár több mint 10 százalékkal kisebb volt a magyar dízel üzemanyag átlagárához képest - közölte a KSH.

Frissítés:

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt pénteken, hogy a kormány jövő héten tárgyal az üzemanyagárak letöréséről. Azt sem zárta ki a miniszter, hogy újból bevezetik a benzinárstopot is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság