A magyarok felének fogalma sincs arról, hogy Novák Katalin az államfő

A Nézőpont Intézet végzett egy kutatást, felmérte, hogy milyen a megítélése.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint egy év eltelte után a magyarok 55 százaléka tudta összekötni az államfői pozíciót és Novák Katalin személyét. Közülük 62 százalék elégedett a köztársasági elnökkel - írja a 24.hu.

A magyarok 76 százaléka szerint az államfőnek az ország nemzetközi képviseletével kell foglalkoznia. A kormányközeli intézet szerint ezt a kormánypártiak (81%) és az ellenzékiek (72%) döntő többsége fontosnak tartja.

Akik tudták, hogy kicsoda Novák Katalin, azok 65 százaléka volt elégedett azzal, ahogy az országot képviseli a nemzetközi diplomáciában.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek