A második legtöbb vendégmunkás már a Fülöp-szigetekről érkezik Magyarországra

Az ukránokat még nem előzték meg, de a szlovákokat és a románokat igen.

A Magyarországon dolgozó külföldiek száma már elérte a 100 ezret - derült ki a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentéséből, melyben a jegybank külön elemezte a vendégmunkások helyzetét - hívta fel a figyelmet a hvg.hu.

Miközben továbbra is Ukrajna a legfontosabb küldő ország, vagyis innen származik a legtöbb magyarországi vendégmunkás - jelenleg mintegy 20 ezer -, addig az Ázsiából érkezettek aránya a 2019-es 18,5 százalékról 41 százalékra nőtt.

Ez azt jelenti, hogy már nem Szlovákia és Románia a második-harmadik legfontosabb küldő ország (7500, illetve 6800 munkással), hanem a Fülöp-szigetek és Vietnám (9400-zal, illetve 8400-zal). Utóbbiak száma 139, illetve 110 százalékkal nőtt az elmúlt egy év alatt.

Az MNB jelentéséből az is kiderül, hogy a 100 ezer vendégmunkás közül 39 ezren dolgoznak a feldolgozóiparban, melybe beletartozik a jármű- és az akkumulátorgyártás is. Ugyanakkor több mint 10 ezren dolgoznak a kereskedelemben, aminek jelentős része budapesti futár lehet a lap szerint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság