Még csütörtökön jelentette Kormányinfó: január 1-től vezetik be az új CSOK-ot 2023. September 28. 13:18 be Orbán Viktor hogy inflációkövető nyugdíjkorrekciót kapnak novembertől a nyugdíjasok. Így mostantól átlagosan 7 ezer forinttal érkezik több pénz havonta az időseknek. Az RTL viszont arról számolt be, több nyugdíjas esetében ez az összeg ennél lényegesen alacsonyabb lehet.
A csatorna által megkérdezett nyugdjíszakértő kiszámolta, hogy ha a mediánértéket, vagyis a középértéket vesszük alapul (ami jelenleg 185.195 forint), akkor az emelés mértéke ennél az összegnél 5740 forint.
Ez tehát azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egyik fele ennél kevesebb, másik fele pedig többet kap.
Az RTL Híradó azt is közölte, Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt mondta, nem engedheti meg a költségvetés a korrekciót, viszont muszáj volt ezt meglépni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!