A piaci áraknál is magasabb díjat kellene fizetniük az átlagnál többet fogyasztó családoknak augusztustól

A szakértő szerint a magyar családokra igen nehéz évek várnak.

Az évi 3,3 milliárd köbméteres lakossági gázfogyasztásból körülbelül évi egymilliárd köbméter díja emelkedhet augusztus 1-jétől piaci szintre - jelezte a Népszavának Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője. A szakértő hozzátette, hogy az eddig közölt számadatokból arra lehet következtetni, hogy a kormány 913 forintos köbméterenkénti tőzsdei gázárból indul ki.

Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormányzat piaci árbecslései egyelőre igencsak túlzónak tűnnek. Úgy véli, hogy a kormány ceruzája az elavult hálózat felújítási szükséglete miatt foghatott vastagon.

A lap még hozzátettet, hogy az utóbbi hetek során a tőzsdei árak igencsak megugrottak, így számításaik szerint a CEEGEX nevű hazai gáztőzsdén az elmúlt egy hónap során köbméterenként 616 forintos, az áramtőzsdén pedig kWh-nként 125 forintos átlagár alakult ki, ami már közelít a magasnak tűnő kormányzati áradatokhoz.

Pletser Tamás úgy vélekedett, hogy az európai energiahelyzet tovagyűrűző hatásai miatt a magyar családokra alighanem igen nehéz évek várnak. A rezsicsökkentés miatt ráadásul a közművek állapota is egyre romlik, ami a szolgáltatások akadozásával fenyeget, miközben a lakások zöme energiapazarló. Bár a helyzet javítására az EU jelentős támogatást nyújtana, az Orbán-kabinet erre eddig nem mutatott igényt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság