A SZOVA már intézkedett is a cigarettacsikk-ügyben

Közleményt küldtek, melyből kiderül, hogy összetakarítottak hanyag dolgozójuk után.

Kollégánk nemrég teljesen véletlenül fülön csípett egy trehány, a szemét begyűjtéséért felelős férfit Szombathely belvárosában. Ezzel a jelzővel pedig azért is merészeljük illetni, mert a kuka ürítése során nemes egyszerűséggel a földre borította a csikktartó tartalmát, majd szépen ott is hagyta.

A férfi fedélzeti kamerával rögzített tette természetesen nem kis felháborodást keltett olvasóinkban is. Így hát a videó és a cikk rövid időn belül eljutott a SZOVA-hoz is, akik a férfit alkalmazzák és a következő közleményt küldték:

Cigarettacsikkek az utcai szemétgyűjtők mellett
TM

Tisztelt Szerkesztőség!

Mint Szombathely város hulladékgazdálkodásáért felelős társasága, mély felháborodással vettük tudomásul munkavállalónk videón is látott hanyag munkavégzését.

A Fő tér tisztán tartásáért tevékenykedő munkatársaink a mai napon jelezték már számunkra, hogy egy kollégájuk a hulladékgyűjtő edények ürítése során a tartály leemelésekor az edény tetején található tartóban összegyűlt csikkeket a földre borítja.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem ez a gyűjtőedények ürítésének szabályszerű menete. A csikktartó tartalmát munkatársaink rendszerint a hulladékgyűjtő edény tartályába vagy zsákba teszik, nem a földre szórják. Bízunk benne, hogy ez a felelőtlen, környezetszennyező tevékenység egyedi eset volt kollégáink részéről, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg.

A társaságunk hibájából a gyűjtőedények mellé került szemét eltakarítását prioritásként kezeltük, miután az eset tudomásunkra jutott, kollégáink megkezdték a hulladék összegyűjtését.

Az esetet társaságunk megvizsgálja és levonjuk belőle a következtetéseket.

A szemetelésért a szombathelyiek elnézését kérjük!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Videón mutatjuk, hogyan kerül a sok cigarettacsikk az utcai szemétgyűjtők mellé

Fedélzeti kamera rögzítette: a mellé önti a csikkeket Szombathelyen.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet