A tegnapi tüntetés után rendőrök elleni erőszak miatt nyomoz az ügyészség

Öt embert állítottak elő, akik a közlemény szerint rendőrökre támadtak, őket hivatalos személy elleni erőszak miatt jelentették fel.

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a szerda esti tüntetés A rendőrállam szintet lépett a tegnapi budapesti tüntetésen? 2023. May 04. 11:32 után. Egy embert őrizetbe vettek – írja a 444.hu.

Mivel nem jelentették be a tüntetést, szabálysértési eljárást indítottak a szervezővel szemben. Öt embert állítottak elő, akik a közlemény szerint rendőrökre támadtak, őket hivatalos személy elleni erőszak miatt jelentették fel. „A további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján folyamatban van.”

Nyolc embert azért jelentettek fel, mert maszkot viseltek a tüntetésen. Egyiküket előállították, mert a rendőrség szerint megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől. Egy nőt „pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő”.

Ezenkívül a rendőrség közölte, hogy a délutáni, bejelentett tüntetés egyik résztvevőjénél késeket és egy ollót találtak, őt szintén előállították, és eljárást indítottak ellene.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet