Az idei Agora fesztivál sokkal jobban hasonlított a régesrégi Nyugatbeat Nyugatbeat: folytatása következzen! 2008. April 14. 01:28 re, - már ha rémlik még valakinek ez a koratavaszi koncertcsoportosulás. Egy kis emlékeztető: még 2008-ban indult el (rövid) útjára, hogy legyen egy többnapos koncertsorozat, amin igényes alternatív zenészek lépkednek fel. Az MSH adott teret az ötletnek, de sajnos a kezdeményezés idejekorán abbamaradt.
Nincsenek bulizó csövesek
Az Agora fesztivál eddig szabadtéri rendezvény volt - ami jobbhíján a Fő teret jelenti, de idén zárt kereteken belül, a sportházban szorítottak helyet a fellépéseknek, ami sok szempontból kellemesebb, nem fagyunk meg, le tudunk ülni, átevickálhetünk Kubába csellengeni, de egy (fontos) szempontból rosszabb: fizetni kell, méghozza 2 és fél Mátyás királyt. Nincs több első sorban tomboló hajléktalan, aki teljes beleéléssel táncol a Belmondora - és hogy ez jó vagy rossz, vagy teljesen mindegy, azt majd mindenki eldönti magában.
A nagy változások konstatálása után…
ideje, hogy kivesézzük az idei felhozatalt. A Shantival kezdünk, baráti fél órás csúszással, ami teljesen belefér. A zenekar már az őskor óta kocertezik Szombathelyen (amúgy Kőszegiek), szóval aki még nem látta őket, az nem is volt még koncerten. Jó hangulatú ska-t játszanak és koncert után könnyű őket elcsípni valamelyik sörcsap közelében, ha mondjuk szeretnénk hogy válaszoljanak a “Miért van ilyen hülye nevük?” és egyéb kérdésekre. Bár azt én is elmondhatom, hogy a Shanti békét jelent indiaiul.
Eltévedt nézők
Az átszerelési szünetben “csak lazán” jeligével youtube-ról hallgattuk a Magashegyit az óriáskivetítőn. Ezekben a kis szünetekben szinte kiürült a nagyterem – ellenben mozdulni se lehetett a Cuba Caféban. Mindenki elpanaszolta a másiknak, hogy először a moziba ment, mert azt hitte ott lesz a koncert. A szokás nagy úr, pedig a plakátokon ott volt az info. Még szerencse, hogy a két épület maximum 5 percre van egymástól.
Ezek a dívák…
Engem a Magashegyi Underground fellépése izgatott legjobban. Mondhatjuk, hogy egyedül az izgatott. A három “nagy névből” nekik a legkellemesebb a hangzásuk és a legszebb az énekesnőjük. Bíborka magas, hosszú, göndör haja van, egyedi stílussal. Kék harisnya, színátmenetes hagymaszoknya, piros top: végre nem azokat a kockásinges borostás pasikat kell bámulni egy órán át. Viccesen kung-fu mozdulatokat tesz, vagy lengedezik, mint fák a szélben, elszórakoztatja a közönséget, mint ahogy Péterfy Bori is szokta. Ezek a dívák, ugyebár.
“A szeplők a vállon…
meséket írnak, és bánom, hogy nem lettem szeplő, mesés főszereplő.” - énekli Bíborka, és persze kinek milyen a lelki világa, de inkább álmodozom vele a szeplőlétről, mint hogy én is “kotonba zárt fűbe dobott ondó” meg “bőr alá benőtt kutyalánc” legyek Lovasival a Feketemosóban. Jobban szerettem a Kispál és a borzot, pedig nem tátong valami nagy stílusszakadék a két zenekar között. Viszont jár a Kiscsillagnak egy virtuális oklevél a legközvetlenebb banda címéért. Amikor a közvetlenségi-indexet megállapítjuk, figyelembe kell venni a banda ismertségét, nyilván egy kisebb zenekar tagjának könnyebb együtt sörözgetnie a nézőkkel, mint egy olyannak, akit mindenki ismer. A Kiscsillag kiállta mindkét próbát, híresek és jófejek is.
Szentjánosbogár-megváltó
Az estét a Vad Fruttik zárta akikről egy jó szót sem fogok írni, úgyhogy akinek ez sérti a lelki világát, inkább most merüljön el a képgalériában. Megtörtént? Rendben. Amikor a Fruttik megjelentek a színen vicces, tehetséges fiúknak tartottam őket, akik sárga zsigulival tépnek a földúton, eszik a gulyáskrémes szotyijukat, ölöndülnek, és azt mondtam, tök jó, hogy van egy ilyen banda. Mikor elkezdték játszani őket és körbekoncertezték kis hazánkat, teljesen megváltozott a zenéjük. Sajnos állati komolyan vették magukat és elkezdtek szuper-mélyértelmű számokat írni a sztratoszférán át a végtelenbe törő szentjánosbogár-megváltóról miközben zeneileg nem lettek okosabbak.
Nem hiszek a Vad Fruttikban
Még megmenthették volna a dolgot, ha élőben valami olyat tudtak volna adni, ami több, mint a CD anyaga, mondjuk olyasmit, mikor Lovasi elkezdi egymásba énekelni a számait, vagy megváltoztatja a szöveget, vagy mint a Quimby mini-performanszai. De tanusíthatom, hogy semmi ilyesmi nem történt, és a színpadon is ugyanolyan idegesítően szóltak a közhelyekkel és értelmetlen halmozásokkal teletűzdelt “nem hiszek a néma hallgatásban / nem hiszek a város zajában” és társai. Nem sikerült megértetniük velem, hogy milyen lehet még a hallgatás, ha nem néma, vagy hogy miért kéne elhinni egy zsibongó várost.
