Akár már kettes-hármassal be lehetett kerülni idén a felsőoktatásba

Megvan az oka, hogy évtizedes rekordot döntött a jelentkezők és a felvettek száma is a magyar felsőoktatásban.

Vannak olyan egyetemek, ahova már kettes-hármas tanulmányi eredménnyel és hasonlóan gyenge érettségivel is be lehetett kerülni - hívta fel a figyelmet a G7.hu. Példaként említik a Dunaújvárosi Egyetem gépészmérnöki szakát, ahová 164 pont is elég volt, és a Gábor Dénes Főiskola gazdaságinformatikus szakát, ahová 152 ponttal is felvették a jelentkezőket. A Corvinuson ehhez 450 pont sem elég - teszik hozzá.

A lap megjegyzi, hogy a tavalyi évig jogszabály határozta meg, hogy 280 pont alatt senkit sem lehet felvenni. Szeptemberben azonban ezt a feltételt eltörölték, ahogy a korábbi évekkel szemben már az emelt szintű érettségit sem írták kötelezően elő. Ehhez jött még hozzá a nyelvvizsga-követelmények eltörlése, így világossá válik, hogy mi az oka annak, hogy évtizedes rekordot döntött a jelentkezők és a felvettek száma is a magyar felsőoktatásban.

A felvettek száma ugyanis 28 százalékkal nőtt 2022-höz képest: a 126 ezer felvételizőből közel 95 ezret vettek fel, 80 százalékukat államilag finanszírozott helyre. A vidéki egyetemekre felvettek száma 43 százalékkal nőtt, az olyan alacsony ponthatárú intézményekben, mint a Dunaújvárosi Egyetem, például 130 százalékkal.

Ez az oka tehát annak is, hogy mint beszámoltunk róla, minden idők legjobb hallgatói számát produkálta az ELTE Szombathelyen: 904-en nyertek felvételt a SEK valamelyik szakára, ami jelentős növekedés a tavalyi 717 főhöz képest.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet