Szerda délután egy közös beszélgetésre hívta össze a szombathelyi keleti városrész lakóit az LMP két helyi politikusa Németh Ákos és Horváth Zoltán. A cél az volt, hogy közösen ötleteljenek olyan célok megfogalmazásán, amivel a lakók életminőségét javítani tudják. Illetve még egy fontos dolog elhangzott.
Horváth Zoltán, a párt Vas megyei elnökségi tagja azt vetette fel, hogy amennyiben sikerülne az LMP-nek ismét bekerülni az önkormányzatba (Horváth 2010-2014 között közgyűlési tag volt), akkor úgynevezett részönkormányzatok létrehozását szorgalmaznák.
Ennek az a lényege, hogy egy adott körzet képviselője mögött egy civil társulás átt, akik a környéket képviselve együtt dolgoznak a városatyával. Olyan kérdéseket tartva így napirenden, mint, hogy éppen milyen problémák várnak megoldásra, a városrésznek mire lenne szüksége, vagy éppen az adott képviselő pénzügyi keretét mire költsék el, mi szolgálná legjobban az ott lakók igényeit.
Tegnap délután több problémát is megfogalmaztak a keleti városrész lakói. Ilyen volt például:
Ez utóbbi egyébként olyan mértékben jelentene életminőség javulást az itt lakóknak, és a környék gyáraiban dolgozóknak, hogy az LMP úgy döntött, hogy petíciót fogalmaz meg és aláírásokat kezd el gyűjteni a témában.
A szombathelyi LMP-t az Új kezdet, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Momentum és a V, mint Vas is támogatásáról biztosította.