Hétfőn számoltunk be
Meghalt VV Fanni 2017. December 04. 21:40 mi is arról, hogy a Blikk információi szerint meggyilkolták VV Fannit. A 24 éves lányt már több, mint egy hete keresi a rendőrség, most azonban a nyomozás során olyan bizonyítékokat találtak, amik egyértelműen arra utalnak, hogy a lányt meggyilkolták. Mivel azonban Fanni holttestét még nem találták meg, így hivatalosan továbbra is csak az eltűnése ügyében vizsgálódhatnak.
A Bors nyomozott most ki újabb részleteket a Való Világ egykori szereplőjének ügyében. A lap azt írja, hogy Fanni eltűnése egy férfihez B.L.-hez köthető. A lány lakásának biztonsági kameráinak a képén ugyanis az látszik, hogy a gyanúsított Fanni élettelen testét cipeli ki magával, beteszi a kocsijába, majd elhajt vele. A köztéri kamerák képén egészen Dunaújvárosig tudták követni a nyomát.
Egy informátorra hivatkozva a Bors azt is írja, hogy Fanni az elmúlt időszakban a testéből élt, és olyan körökben mozgott, ahol már zűrös kuncsaftok is előfordultak. A lány alvilági titkok tudója is lehetett. Nem kizárt, hogy eltűnésének és feltételezett halálának ez áll a hátterében.
VV Vikcsu még reménykedik
Elértük Fanni egykori villatársát, a szombathelyi Vikcsut. A lány azt mondta ő is csak az újságokból értesült a történtekből, Fanni ugyanis vele is megszüntette a kapcsolatot.
Nagyon jóban lettünk a villában. A műsor vége után még jó ideig tartottuk a kapcsolatot egymással. Fanni, Reni és én egyfajta triumvirátusként működtünk. Szombathelyen is jártak nálam a lányok, órákat tudtunk telefonon beszélgetni. Aztán egy idő után Fanni kezdett elmaradni, hiába írtam neki nem válaszolt, én pedig elfogadtam a döntését, nem zaklattam. Úgy egy éve nem beszéltünk már. Egy életvidám, nagyon klassz csajt ismertem meg benne. Most én is kétségbeesetten figyelem a híreket és bízom benne, hogy happy end lesz a vége. Örülnék neki, ha tudnék még beszélni Fannival.
- mondta a Nyugat.hu-nak Vikcsu.