Kilenc óra, kiírt kezdési időpont. Lelkemet ünneplőbe öltöztetve belépek a moziba. Most nem lehet csakúgy, fésületlenül beesni, ahogy máskor, máshova! Szombathely egyik büszkeségének szülinapi bulija lesz. Annyira lokálpatrióta a brancs (bár legtöbben itt sem laknak már), hogy kiérdemelnék az
Anima Savariensis
kitüntető címet. Igen, a tizenötéves Anima Sound System-et ünnepeljük.
Ez túl kevés, az túl sok...
A mozi aulájában nagy a sürgés-forgás. Nem a bulizni vágyó tömeg tolong, hanem a technikai személyzet. Hogyhogy? – kérdezem. Megvonják a vállukat. Mikor jöjjek vissza? Tíznél előbb felesleges. Oké. Így megy ez mostanában, az újságíró már fel sem veszi a késést, a közönség meg eleve hozzászámolja azt a plusz egy, másfél órát. Vagy valami különleges, huszonharmadik-érzékük súgja meg, mikor kell érkezni? Rejtély. Lényeg, hogy tényleg mindig az eksön kezdetére ér oda a többség.
Otthon, hirtelenjött rráérőidőmben megnézem a hivatalos weboldalon (www.animasoundsystem.com) – ott már tízre írták ki a kezdést. Hát jó. Lelkiismeretes vagyok, háromnegyed tízkor megint mosolygok a beléptetőkre. Már színes fényben úszik a színpad, már zenélnek a fiatalok a közönség elővédjének. De ez még csak a beállás. Újra és újra belekezdenek egy-egy számba, aztán abbahagyják. Sehogy sem jó a hangzás. Ez túl kevés, az túl sok, itt hallom, ott nem... Prieger Zsolt zenekarvezető idegesen sétálgat a hangpult és a színpad között. Jó diplomata, kompromisszumos megoldásban kiegyeznek. Meg különben is ez van, srácok!
Szabadfoglalkozás, szabadfogyasztás
A hangzást végül igen kellemesre sikerült belőni: pont annyi volt mindenből, amennyi kellett. A hangerőt viszont kicsit talán eltúlozták. Elképesztő intenzitással nyomták az irdatlan hangfalak a zenét, öt méteren belül nemigen lehetett megmaradni előttük. Remegett a fal, sajgott a dobhártya, ugrált és kavargott a vacsora a gyomorban. Talán ezért is kellett szinte könyörögnie a jól megnőtt és énekesnővé előlépett egykori
Tekerd-kislánynak
, Prieger Fanninak (Prieger Zsolt lánya), hogy ugyan jöjjenek már kicsit közelebb a színpadhoz a népek!De csak jóval később. Egy kerek órával később. Merthogy negyed tizenegy körül a színpadról, sötét lett, benyomták a diszkózenét – és matiné. Beszélgetős lett volna, ha a hangerő engedi. Így csak nézegetős szabadfoglalkozás, szabadfogyasztás. Tizenegykor láttuk őket újra. A tizenöt éves Anima Sound Systemet, melyben az egyetlen régről ismert arc Németh Gergőé volt. Prieger Szabi (aki 2004-ben vált ki a csapatból) a színpad széléről nézte a készülődést, Zsolt pedig ide-oda rohangált cigarettázva. Az ős-Animások közül mást nem láttam ott.
Menetelő droidok, pazar fénytechnika
Addigra lengedezett már néhányszáz ember a mozi aulájában. Nem voltunk sokan, ám kevesen sem. Éppen annyian, hogy kényelmesen elfértünk, tánctér is jutott mindenkinek bőven. A rajongói mag,
Nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei
-szindróma. Szinte mindenki ismert mindenkit. Öt évvel ezelőtt ezrek gyűltek össze az Emlékmű lábánál tartott legendás szülinapi koncerten. Még a másik (vagy egy másik, hiszen olyan gyakran változik...) Animáén. Akik ott voltak, máig emlegetik a hangulatot. Most is volt, de közel sem olyan.
Az Anima-produkció mindig egyszerre próbálta kényeztetni a fület és a szemet. Most sem maradt el a vizuális élmény: pazar technikával érkeztek, a mozitérben még sosem látott futófényekkel, pirosan villogó
szirénákkal
. A háttérben vetített képek (menetelő droidok, plecsnik, mátrix, mindig, ami az aktuális dalhoz illett. A színpad is különleges volt,közönségbiztos
előre nyúló, masszív darab, nem a szokásos. A plafonról pedig szövetcsíkokból összerakott álmennyezet buggyant alá – ezt koncert közben megkezdte kicsit az emberhad. Utóbbiakat az ünnep külsőségének gondoltam. Egyvilág omlott össze benne, amikor kiderült, hogy már az előző éjjeli DJ-bulin is ott voltak.Na de, hol marad a torta?!
Általában semmi jele nem volt annak, hogy ez itt most egy születésnapi koncert. Feljöttek a színpadra, köszöntek, zenéltek, háromnegyed óra múlva elköszöntek, lementek, aztán a közönség gyengécske visszázására visszamásztak és játszottak még három-négy számot. Aztán megint a hagyományos tuctuc-diszkó hajnalig – akinek meg nem tetszett, az mehetett Isten hírével. Valószínűleg a holnapi (december 30, kedd) budapesti fellépésre, az A38-as hajóra tartogatta az Anima Sound System a puskaport. Kár...
Ez egy másik, egy új Anima volt összeállításában, zenéjében egyaránt. Amikor 1993-ban próbálni kezdtek a gencsapáti kultúrház pincéjében, egy addig Magyarországon előzmény nélküli zenei stílust képviselő együttes formálódott. Elektro-dub alapokra komponált világzene és inkább képekkel, videoklipekkel sugallt mély társadalmi mondanivaló – ilyen tulajdonképpen nem csak addig nem volt, hanem azóta sincs. Nem csoda, hogy rövidesen komoly feltűnést keltett a banda.
Zene, amire révülni lehet
Megkapták a legrangosabb zenei díjakat, bejárták a világot. És folyamatosan változtak. A tegnapi koncert tanulsága szerint az irány mostanában az egyszerűsödés. Lassacskán teljesen eltűnik a szöveg (sokszor előszedték a korábbi opuszokért az Animát, hát most ezt a fogáspontot kiiktatni látszanak...), illetve nem túl bonyolult mondatok monoton ismétlésévé alakul át. A nyelv az új dalokban már egyértelműen az angol. (Korábban a számok jelentős része magyar volt, vagy legalább kevertnyelvű.)
Az összhatás? Minőségi, különleges, klasszul elringató, táncoltató monoton diszkózene, amibe vegyül olykor egy kis szaxofon, egy kis folk, egy kis dallam (ez sem semmi!). Zene, amire révülni, zene, amire ugrálni lehet – ahogy azt a lelkes közönség demonstrálta is. Hangos, ismétlődő, zsongító. Az Animából csak a név maradt. Hogy jobb vagy rosszabb ez az új változat, döntse el szépen mindenki maga! Két legújabb albumuk teljes anyaga letölthető – innen.
Talán majd legközelebb...
Aki valóban bulizni jött, az marad még kicsit, mi, többiek meg mentünk. Végig ugyanazokon az utcákon, szaporázva a lépteinket a zimankóban. Dallamfoszlány után kutatok az emlékezetemben. Néhány hang, vagy egy refrén kéne az estéből, amit dúdolva gyorsabban telik az idő. Nem találok. Illetve mégis - a régi számok között. Na, talán majd legközelebb...
