Terrorizmussal összefüggésbe hozott, nemzetközileg is körözött arab üzletember lett Orbán Viktor szomszédja

A szaúdi Ghaith Pharaon papíron már Cinege utcai lakos.

"Zavarba ejtően közel került az Orbán családhoz" - írja szerdai cikkében a Magyar Narancs arról a titokzatos arab befektetőről, akit a mértékadó gazdasági lap, a Forbes magazin 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgallérosa közé sorolt. Márpedig a Forbes nem szokott hasraütve fantáziálgatni.

Mindenesetre ez a szóban forgó milliárdos egy ideje komoly ingatlanokat vásárolgat Magyarországon, kastélyokat például. És lám, milyen érdekes, a Heti Válasz szerint pedig egy, az Orbán vejeként ismert Tiborcz Istvánhoz köthető cég az egykori Postabank-székházat is azért vásárolta meg, hogy azt továbbadja a szaúdi olajmilliárdosnak. Sőt, a budai várba költöző Nemzetgazdasági Minisztérium épületéről sem kizárt, hogy neki szánják.

Magyar Narancs

Na és mi a legérdekesebb? Az, hogy Ghaith Pharaon

nemrég a budai Cinege utca 4. szám alatt található villát szerezte meg magának. Ami épp az Orbán-házzal szemben található.

Ebben az utcában mi is végigsétálunk két éve, amikor a TEK nem kapott el minket érte (akkoriban fokozottan védték), de a figyelmünk nem a villára irányult, így azt pont nem fotóztuk le. De a Narancs fotósa igen, itt feljebb látható az épület.

Pharaonról még annyit, hogy az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának 1992-es jelentése szerint csalással, pénzmosással, vesztegetéssel, fegyverkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával, nukleáris technológiával való kereskedéssel, illetve prostitúcióval és illegális bevándorlás elősegítésével is vádolható az a később bebukott pénzintézet (Bank of Credit and Commerce International), aminek a nevezett üzletember az egyik vezetője volt.

Csütörtökön jelenik meg a nyomtatott Magyar Narancs, amiből kiderül az is, milyen magyar kastélyokat vásároltak a Pharaon-cégek, milyen üzleteket kötöttek az Orbán családhoz közel álló cégekkel, és hogy milyen titkosszolgálati játszmák feltételezhetők a háttérben. Érdemes lesz felkeresni a legközelebbi újságárust!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elsétáltam Orbán Viktor házához, és egy TEK-es sem állított meg

Akár egy Magyar Nemzetet is behajíthattam volna az udvarra. Csend és nyugalom...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet