Frissítés (15:34)
A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 15 óra 28 perckor feloldották. Zavartalanul halad a forgalom a 8-as számú főúton.
Korábban írtuk:
Árokba csapódott egy kisteherautó a 8-as főút körmendi szakaszán, a Negyvennyolcas utcában, a Vasaljai utcai kereszteződés közelében. A műszaki mentést a város hivatásos tűzoltói végzik. Az egység a jármű rakteréből egy szén-dioxid palackot is kiemelt. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom – közölte a katasztrófavédelem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!