Polgáriból minimál? Benéztünk a felújítás alatt álló Art Caféba

A bútorokat várják, nemsokára nyit a szombathelyi Fő tér emblematikus kávéháza.

Két és fél hónapja zárt be Bezárt a szombathelyi Art Café 2014. August 05. 14:26 a volt Művészetek Háza földszintjén működő, korábban sok vihart kavart Bíróság elé kerül az Art Cafe-ügy 2011. June 15. 12:19 kávéház. Úgy tűnt, az újbóli megnyitás sem lesz probléma nélküli Újra nyitna a szombathelyi Art Café, de nem engedik 2014. August 12. 18:43 , de közben rendeződtek a dolgok.

Felújítás közben az Art Cafe
Vágvölgyi Bálint
A lényeg, hogy a kávézónak van üzemeltetője, és lassan befejeződik a felújítás, átalakítás is. Megpróbáltuk megmutatni, milyen lesz, ha elkészül, ám a látványtervekhez képest olyan sokat változtak az elképzelések, hogy nincs értelme azokat megnézi - tudtuk meg.
Felújítás közben az Art Cafe
Vágvölgyi Bálint

Kaptunk helyettük lehetőséget arra, hogy megnézzük, hogyan is áll most az átalakítás. A munka még javában tart, de most már inkább a takarításon van a hangsúly. Ami szövegesen leírható, ennyi:

Megszűnik a korábbi kisterem, az szerves része lesz a kávéháznak. A pult szemben lesz a bejárattal, nem lesznek dobogók, a tetőt tartó oszlopokra tükrök kerülnek, új a padló, a csillárok, a lámpák, a falburkolat, a színek. Szóval majdnem minden.

Felújítás közben az Art Cafe
Vágvölgyi Bálint

Most a bútorokat várják, ezen a héten ezek biztosan megérkeznek, a nyitást november közepére tervezik. Addig is nézzék meg képeinket! Még látszik, hogy dolgoznak, de a stílus és a hangulat már kivehető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Újra nyitna a szombathelyi Art Café, de nem engedik

Nagy a vita arról, ki is bérli a kávézót és kinek milyen jogai vannak. Cégösszeveszés és jogászkodás.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet