Győrújfalunál szükség van önkéntesekre - olvastuk tegnap valamelyik hírfolyamban, így szerkesztőségünkből többen is bedobtuk a gumicsizmát az autóba és útra keltünk. Győrön átautózva majd' száz embert láttunk az egyik hídon.
katasztrófaturisták
- mondja a Győrladaméron lakó ismerősünk a hátsó ülésről, ő navigál bennünket. Vikinek kissé lepirult az arca a napon, reggeltől késő délutánig pakolta a homokzsákokat a gáton. Győrújfalunál katonai konvoj dübörög el mellettünk, és rengeteg, önkéntesekkel tömött busz, a gát egy másik szakaszára mennek, ahol elkél a segítség.
Sokan vannak itt?
- kérdezzük lányt, aki már Bécsben él, de hazajött e pár napra segíteni.Szerencsére annyi önkéntes jött, hogy néha már nem jutott lapát sem, és nem fértünk oda a homokkupacokhoz
- mondja, miközben lassan begurulunk a poros úton a parkolóba. Hamar odaérünk a gáthoz, ahol aztán biciklitől a katonai teherautókon át a markolókig mindenféle autót látunk. A gáton rengeteg ember pakolja a zsákokat, és már dübörög is fejünk felett a helikopter, vaskos propellerlapátjai durrognak a levegőben, belebeg egy homokzsáktenger fölé, ahol ráakasztják a kötelére a szállítmányt és már repíti is el a távolba.Lesz időtök lefotózni, egész nap itt kering
- mondja Viki, s int, hogy menjünk tovább.
Mindenfelé zsákok és munkagépek, tűzoltók, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek az ország minden tájáról. Nem is lehet megszámolni, hány szervezet és civil érkezett, még Pécsről is jöttek. Helyenként a fűbe heveredve pihennek a több órás megfeszített munka után, egy csapathoz odalépve meg is kérdem honnan jöttek, majd mondják, hogy Hódmezővásárhelyről, önkéntes alapon.
Közben felérünk a gátra, a puha föld hullámzik a lábunk alatt, bele-belesüppedünk néhol, mellettünk a Duna nyugodtan áll, megtudjuk, hogy őkelme a távoli fák mögött szokott eredetileg tartózkodni, de most idáig kimerészkedett. Odaérünk a búvárokhoz, láncban kapják a zsákokat, akin nincs kesztyű, keze már belilult, de senki sem figyel, csak erősít és erősít.
Érkezik egy markoló, kanalában sok zsákkal, el is csomagoljuk a táskába a gépet, húzzuk a kesztyűt, majd azt vesszük észre, hogy nem férünk oda, mint ahogy a hátrébb állók embere egy része sem. Hopp, ezt a zsákot átadom, de rajtam kívül még négyen nyúlnak érte. Olyan érzésem volt, mint kölyökkoromban, amikor maradt még egy kedvenc sütemény a tányéron és nagyanyánk nyújtotta felénk:
Egye meg valamelyikőtök!
.
Jó érzés volt látni, hogy ennyien segítenek. Összefogás a köbön, de ez nem politikai eredmény, nem kampányremek, ezek nem a lapátoló vagy a gumicsizmában pózoló/dolgozó politikusok kezei, hanem embereké a környékről vagy messzebbről, akik segíteni jöttek. Beültek az autóba, és most itt vannak.
A parkolóban munkagépek közt járva látjuk, hogy kint sorakozik az egész vízügy, a TEK, a polgárőrség és önkéntesek kérdezik az egyik koordinátort, hogy hova álljanak be, dolgozik mindenkiben a tettvágy. Az egyik sátornál ásványvizet, csokoládét, teát és szendvicset osztanak. Nekünk is kínálják, de nem fogadjuk el, aztán idegenvezetőnk kezébe nyomnak két szendvicset, csokoládét és egy üveg teát is.
Egész nap pakolt kisasszony, kell az energia!
- mondják neki, az egyik csokit oda is adjuk a forgalmat irányító rendőrnek, aki arcának barázdáiba már beült a folyamatosan szálló por.
Sötétedik, elindulunk máshova, majd a kereszteződésben jobbra már nem engednek, mert zárják a körtöltést. Amikor mondjuk, hogy segítenénk, mondja a rendőr, hogy több busszal mentek oda, most már nem mehet arra senki. Miután mondtuk, hogy Szombathelyre igyekszünk, kerülőt javasolt, de gyorsan, mert zárják a töltést, és később már arra sem mehetünk. Jobb lett volna fáradtan, piszkos kézzel elindulni hazafelé, de tudják mit? Nem bánjuk, hogy csak a cipőnk lett sáros, mert jó érzés segíteni, de még jobb, amikor öten nyúlnak egy zsák után.
