Pontosan negyven évvel ezelőtt, 1986. július 1-jén kezdte meg adását az első magyar kereskedelmi rádió, a Danubius.
A jeles nap kapcsán felidézzük a rádió történetét.
A kezdetek
Az új rádió alapításának ötlete még 1985-ben Ausztriában merült fel. A sógoroknál ekkor a közszolgálati adó, az ORF ekkoriban még monopolhelyzetben volt, ezért helyi üzletemberek Magyarország nyugati részén szerettek volna egy, az osztrákoknál is hallható adást indítani. Meg is keresték a Magyar Rádió vezetését, akiknek tetszett az ötlet - főleg a nyaranta nagy számban a Balatonhoz érkező német turista (na meg persze a hirdetők) miatt. Az osztrákok azonban máig nem tudni miért, visszaléptek a projekttől. A magyar fél viszont továbbra is fantáziát látott a dologban.
A hivatalos sugárzás pontosan negyven éve, 1986. július 1-jén kezdődött. A Radio Danubius - ami szeptemberig, a szezon végéig sugárzott - ekkoriban zenét, turistáknak szóló információkat, híreket, időjárás-jelentést és persze reklámokat adott. Műsora reggel 7 órától este 18 óráig tartott.
Az alapító-műsorvezetők között volt Bochkor Gábor is, aki műsort is vezetett, illetve különböző szignálokat is mondott fel.
A rádióst egyébként a jeles alkalomból fel is köszöntötték, hiszen a Danubius jubileuma egyet jelent azzal, hogy Bochkor már negyven éve ül a mikrofon mögött, és szórakoztatja a közönséget.
1987-től a rádió már április végétől sugárzott - a szezon végéig német nyelven. Az adást viszont ezután sem kapcsolták le: szeptembertől kizárólag magyar nyelvű adást hallhatott az egyre bővülő közönség. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy 1987-től már Budapesten és Sopronban, majd később Szegeden és Debrecenben is fogható lett a Danubius.
1989-ben a rádió még mindig adott német nyelvű műsort: így foglalkoztak az NDK-beli menekültek problémáival is. Sőt, augusztusban és szeptemberben, a Páneurópai piknik idején folyamatosan erről szólt az adás, így a német turisták hasznos információkat kaptak többek között az ellátásukról, illetve az útlevélszerzési lehetőségeikről.
Hasonlóan fontos szerepet kapott a rádió a romániai forradalom kitörésekor, 1989 végén is. Ekkor a magyar közönség csak a televízióban és a Danubiusban kísérhette nyomon a temesvári eseményeket, illetve az egész román forradalmat. 1990 őszén a taxisblokád alatt a Danubius szólt a tüntető taxikban is.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás után, 1990-től a rádió még nagyobb népszerűségre tett szert: a német nyelvű adás kimaradt, helyette jöttek a friss zenék és a fiatal műsorvezetők. A "Magyar Rádió kereskedelmi programján" olyan hírességek vezettek műsort, mint Geszti Péter, Boros Lajos, Jáksó László, Balázsy Panna, Szabó Tamás, Villám Géza, Rókusfalvy Pál, Rónai Egon és Dénes Tamás.
1995-ben pedig itt indult el az első reggeli rádiós showműsor, a Danubius Cappuccino is, melynek Boros Lajos és Bochkor Gábor volt a házigazdája. Párosuk 1999-ben elhagyta a rádiót, de más állomásokon (Sláger Rádió, NeoFM) közel két évtizedig hallgathatta őket a nagyérdemű.
1996-ban az Országgyűlés elfogadta a médiatörvényt, mely lehetőséget biztosított arra, hogy két országos kereskedelmi rádió szólhasson Magyarországon. Viszont így nem maradt esély arra, hogy a Danubius a Magyar Rádió támogatását élvezze. A rádió vezetői ezt követően befektetőket kerestek az életben maradáshoz: több tárgyalás után végül a DMG Radio mellé álltak, itt látták ugyanis a legtöbb garanciát arra, hogy az általuk képviselt programelvek megvalósulhatnak. 1997. november 1-jén pedig kiderült, a Danubius sikeresen pályázott, és tovább szólhat országos kereskedelmi rádióként.
A Danubius ettől kezdve az 1980-as, 1990-es, majd később a 2000-es évek slágereit játszotta. Innentől folyamatosan monitorozták a közönség igényeit - az első eredmények szerint a hallgatók leginkább a Pop Dance, a Soft AC, és a magyar előadók dalait keresték, így a Danubius is ezeket a dalokat játszotta.
Az én rádióm
- szólt a Danubius szlogenje.
A 2000-es évek és a megszűnés
Az évek során a rádió hangjai és arculata is sokat változott: itt indult be rádiós karrierje többek között Vágó Pirosnak, Abaházi Csabának, Jáksó Lászlónak vagy épp Garami Gábornak. De ezen a csatornán kezdődött Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani máig futó reggeli műsora is.
A Danubius végül 2009. november 18-án, botrányos körülmények között hallgatott el. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ugyanis a Class FM-nek adta a frekvenciát. A döntés nagy felháborodást keltett a hallgatók körében és belpolitikai vitákat generált, mivel a testületben a frekvenciapályázat eredményét a kormányzó MSZP, valamint a Fidesz és a KDNP együttesen szavazták meg. A két hoppon maradt cég - vagyis a Sláger és a Danubius - perre ment, majd a bíróság első- és másodfokon is kimondta, törvénytelen döntés született. Ám mivel polgári és nem közigazgatási bíróság ítélkezett, nem volt lehetőség az ORTT-t az eredeti állapot helyreállítására kötelezni - vagyis a két rádióállomás nem térhetett vissza az éterbe.
A megszűnés után a Danubius online kezdett el sugározni, ám ez már 2010 elején abbamaradt.
2021-ben a Nonstop Rádió üzemeltetője bejelentette, hogy az adó az év februártól felveszi az egykori országos rádió nevét, miután a brand az eredeti cég megszűnése miatt felszabadult. Így azóta ismét szól a Danubius - online formában.
(Forrás: Wikipédia)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!