Az LMP huszonhetedszer is megpróbálja nyilvánosságra hozatni az ügynökaktákat

Úgy vélik, a rendszerváltás utáni valamennyi kormány bűne, hogy nem történt meg a szembenézés a múlttal.

27. alkalommal is benyújtja az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek az LMP – mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan rendezett sajtótájékoztatóján a párt országgyűlési képviselője szombaton, Pécsett.

Keresztes László Lóránt az 1947-ben elhurcolt kisgazda politikus, Kovács Béla szülőháza előtt tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta: törvényjavaslatuk elfogadása esetén az ügynökakták nyilvánossá válhatnának.

Keresztes közölte, így bárki megtudhatná, hogy 1990 után a meghatározott közjogi tisztségeket betöltők közül kik voltak érintettek a kommunista állambiztonság fenntartásában, illetve az egykori besúgók milyen módon kerültek pozíciókba. A jogszabály azt is kimondaná, hogy korábbi besúgók nem tölthetnek be közjogi funkciókat.

Az LMP úgy véli: a rendszerváltás utáni valamennyi kormány bűne, hogy nem történt meg a szembenézés a múlttal, hiszen – ahogy a képviselő fogalmazott – addig „nem tekinthető a lezártnak a rendszerváltás, amíg nem történik meg a teljes és őszinte szembenézés az egykori kommunista állambiztonság gaztetteivel, működésével".

Éppen ezért nyújtja be 27. alkalommal is az aktanyilvánosságot célzó törvényjavaslatát az LMP azok után is, hogy „a jelenlegi, magukat egykor antikommunistáknak nevező Fidesz és KDNP eddig már 26 alkalommal, érdemi indoklás nélkül mondott nemet a javaslatra" – közölte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet