Az LMP huszonnegyedszerre is benyújtja aktanyilvánossági javaslatát

A Fidesz-KDNP a 2010-es országgyűlési választások előtt tett egy világos ígéretet az aktanyilvánosság biztosítására, de ezt nem teljesítette.

„Nagyon súlyos mulasztás terheli a rendszerváltás óta a fennálló országgyűlési többségek mindegyikét, hiszen a mai napig nem biztosította senki az állambiztonsági múlt feltárását” – fogalmazott Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, azt sem biztosította senki, hogy megtudhassuk: miképpen hálózták be a rendszerváltó pártokat az állambiztonság fenntartói és az egykori politikai hatalmukat milyen módon változtatták gazdasági hatalommá, valamint hogyan indították el a máig ható társadalmi és gazdasági folyamatokat.

A Fidesz-KDNP a 2010-es országgyűlési választások előtt tett egy világos ígéretet az aktanyilvánosság biztosítására, de ezt nem teljesítette – mondta Keresztes László Lóránt.

Emlékeztetett, az LMP tíz évvel ezelőtt első alkalommal nyújtotta be az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát. Az ellenzéki politikus megjegyezte azt is, hogy a Fidesz-KDNP minden alkalommal megakadályozta, hogy a javaslatról érdemben tárgyalni lehessen.

Keresztes László Lóránt azt mondta, „pontosan tudják”, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői ismét „lesöprik” a javaslatukat, de a jövő évi országgyűlési választásokat követően kialakuló parlamenti többséggel biztosítani fogják az állambiztonsági múlt feltárását.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek