Ahogy arról lapunk is beszámolt
Nem fúr új szénhidrogénkutat a Mol az Őrségi Nemzeti Parkban 2021. August 18. 19:40 , a MOL visszavonulót fújt az őrségi kutatófúrások ügyében.
Erről akkor riportfilmet is forgattunk a helyszínen.
Pénteken közleményt kaptunk az Őrségvédők Civil Társaságtól, akik azt írták, hogy a társaság céljai megvalósultak azzal, hogy a szerdán nyilvánosságra került határozat szerint a MOL az Őrségbe tervezett kutatófúrás engedélyeztetési az eljárásának megszüntetését kérte az illetékes kormányhivataltól.
„Február elején értesültünk arról, hogy a MOL, az Őrségi Nemzeti Park területén, pár száz méterre az ott lakók házaitól, nemzeti parki és natura2000-es területeken új szénhidrogén-kutat akar fúrni. Ekkor alakult meg főként őriszentpéteri lakosok részvételével társaságunk, s ettől kezdve minden rendelkezésünkre álló eszközzel felléptünk ezen abszurd elképzeléssel szemben”
- írják.A petíciójuknak több mint 35 ezer aláírója volt, összesen 111 civil szervezet, köztük a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége, emellett felemelte szavát a tervek ellen a Jövő Nemzedékek Szószólója. az érintett Őrségi Nemzeti Park, valamint Őriszentpéter polgármestere is.
A határozat szerint a MOL “felülvizsgálta a tervezett tevékenységet és nem kívánja az Őri-M-1 jelű mélyfúrást megvalósítani, erre tekintettel kérte az eljárás megszüntetését, továbbá a hiánypótlási felhívásban foglaltak teljesítését visszautasította.”
„Ez országos szinten is fontos példa arra, hogy a helyi összefogás és civil ellenállás meg tudja akadályozni még az ország egyik legbefolyásosabb cégének áldatlan tevékenységét is”
- vonja le következtetését a társaság.