Némiképp gondolkodóba estünk a jó három órás program első felében. Hiszen Badár egyedül érkezett, ami – ismerve verbális képességeit – még nem jelent semmit, de azt már nehezebb volt eldönteni, élménybeszámolóról, stand up-ról, vagy hakniról van-e szó.
Szponzormatricák a Trabant alján…
Hiszen az egész dolog keretét az adta, hogy Badár és társa, Kőváry Barna egy operatőrrel beneveztek a Bamako Rallyra, végig is mentek a távon, ráadásul nem is rossz teljesítménnyel, hiszen a 20. helyen végeztek. A tegnap esti program elején azonban Badár a szokásos szómenéses műsorát mutatta be, amely csak lazán kötődött a rallyhoz.
Persze jókat lehetett nevetni, hiszen Badár a legkisebb dologhoz is szövevényes eszmefuttatást tud kanyarítani. Így megtudtuk, hogy tulajdonképpen nem is ő jelentkezett a rallyra, hanem a keze, amit a barátai vezettek, hogy aláírja a jelentkezési lapot. Mindez egy átbulizott éjszaka során történt…
De aztán meggondolta magát, először társakat keresett. Vagyis inkább azt, hogy kivel nem szabad elindulnia. Szőke Andrással semmiképp, ő ugyanis végigrettegi a sima autóutakat is, Kovács András Péterrel könnyű eltévedni, végül maradt egy régi ismerőse, Kőváry Barna. Kőváry arról nevezetes, hogy rally versenyzőként is próbálkozik, először Trabanttal, ő az, aki minden körülmények között fel tud borulni a Trabival, a szponzormatricákat nem is a kocsi oldalára, hanem az aljára ragasztja, mert úgy jobban láthatóak…
Szép volt, D’Artagnan!
Persze, a rallyhez kocsi is kell, egy ismerős szerelő ajánlott fel egy Land Rovert, de arról lebeszélték, mondván, az nem ér oda. Aztán az egyik fellépése közben jegyezte meg, hogy indul a rallyn, és kocsi kellene. A színpad mellett várták az Isuzu emberei, akik felajánlottak egy spéci terepjárót, ami bírta is a strapát végig.
Mindezt, persze jó nagy körítéssel, meséléssel adta elő Badár. Mint ahogyan a felkészülést is, ami abból állt, hogy elvittek egy szalonautót, amivel borultak is egyet, ismerősnél kikalapálták, visszavitték a szalonba, de ezzel megvolt a csapatépítés. Rémtörténetekről is szó volt, a Bamako-bizottság szinte le akarta beszélni őket az indulásról, hiszen Afrika veszélyes, jobb nem menni oda. Vagy a védőoltásokról, amelyektől jó hosszú ideig görcsbe rándult a keze, és mindenféle mellékhatásokkal kellett megküzdenie.
Mesélt a kanadai szánhúzó kutyáiról, amelyek szépen fejlődtek, szaporodtak, de egyszer rendet akart tenni köztük, utána kórházba kellett mennie, mert a kutyák gyakorlatilag széttépték, a veszettség elleni védőoltást meg a a hasfalába kapta, amit így köszönt meg: Szép volt, D’Artagnan!
Lelassul az agy Afrikában
Szóval, mire eljutottunk a rallyig, ízelítőt kaptunk Badár korábbi stand up-os műsoraiból. Az élménybeszámoló rövidebbre sikeredett, persze, hiszen később jött a film, jól is tette, hogy az abból kimaradt részekről mesélt. Így arról, hogy már 67 méter után vissza kellett fordulniuk, mert sok mindent ott felejtettek a startnál, hogy a mezőny már Olaszországban volt, amikor ők még Nagykanizsán kávézgattak.
Arról, hogy Afrika teljesen más, mondjuk, ezt eddig is tudtuk. Hogy gyorsan kel a nap, de gyorsan lesz sötét, ami korom sötétet jelent, hiszen sok helyen nincs villany. Hogy állandóan kapták a tanácsokat, miszerint félni kell, és csak a nagyobb városokban szabad megállni. Ha pedig véletlenül elütnek egy háziállatot, akkor sehol.
A végére maradt a kaland a két méter húszcentis fekete katonáról, aki drágakőcsempésznek nézte őt, és csak a leleményessége mentette meg. Mint előtte a bamakói piacon, ahová fehér embert nem nagyon teszi be a lábát, de mégis vásároltak egy kürtöt. És aztán 13 órás repülőút után érkeztek haza, ahol jó darabig Afrikában lelassult aggyal tébláboltak, mert az tényleg egy másik világ.
A forgatás apró titkai
És akkor a film, aminek címe: Magyarok menni Bamako. Jó érzékkel választották ki az érdekesebb részleteket. A tartalmát most nem részleteznénk tessék megnézni, de tényleg bemutatja Afrika egy kis szeletét, és rally nehézségeit. Előbbi az Atlasz-hegységről, a sivatagról, a kis falvakról, a szavannáról készített képekben, utóbbi a kősivatagos kínlódásról, a homokba süllyedt kocsi kiásásáról szóló felvételeken látható. Vagy az Atlanti-óceán parti kínlódásról, ahol több kocsi is túl közel állt meg a vízhez, és a dagály majdnem elmosta őket.
Az is szembetűnő, hogy sokat foglalkoztak a film készítésével. Valószínűleg kevés néző gondolt bele, hogyan készültek azok a képek, ahol az autót kívülről látjuk, és éppen robog vagy araszol. Itt, bizony az operatőrnek előre kellett mennie, vagy a kocsinak kellett még egyszer megtenni azt a szakaszt, Badár erről azt mondta, napi egy órájukat vette el a forgatás.
A vége dramaturgiailag is sikerült, azt nem tudjuk, valóban ilyen éles volt-e a befutó, de a film szerint olyan másfél perccel a határidő lejárta előtt futottak be a bamakói célba.
A legjobb pillanatok…
De a film legjobb pillanatai azok, amelyek egybeesnek a rally céljával. Hiszen a Bamako Rally a verseny mellett humanitárius küldetés is volt. A csapatok adományokat vittek, amelyeket útközben osztottak ki a legelmaradottabb falvakban. Nos, éppen ezekről a falvakról készültek a legjobb képek, amelyek testközelbe hozzák az afrikai gyerekek életét. Akik éppen úgy viselkednek, mint az európai gyerekek a játszótéren, csak sokkal elmaradottabb, szegényebb környezetben.
Szóval, érdemes megnézni a filmet, talán egy kicsit máshogyan gondolkodunk majd Fekete-Afrikáról, és talán jobban értékeljük sokat szidott körülményeinket. És talán valamilyen szinten oldja az eltérő bőrszínűek, eltérő kultúrák közötti hisztérikus és józan ésszel megmagyarázhatatlan ellentéteket.
Ha ez volt Badár szándéka a filmmel, akkor megbocsátjuk neki a nem éppen ide illő vidéki haknijellegű bevezetést is.
