Bántalmazta, zsarolta szüleit, három és fél évet kapott

„Elkezdte fenyegetni az otthon tartózkodó anyját azzal, hogy átvágja a torkukat, agyonüti őket, rájuk gyújtja a házat, illetve azzal, hogy megdöglenek.”

A Sárvári Járásbíróság a más ügyben letartóztatásban lévő vádlottat 2 rendbeli zsarolás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre ítélte. Kötelezte továbbá 128.123 forint bűnügyi költség megfizetésére - írja Szombathelyi Törvényszék lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A vádlott együtt élt szüleivel egy Vas vármegyei házban, azonban a vádlott mentális állapota és drogproblémái miatt állandóan vitába keveredett velük, amelyek odáig fajultak, hogy a vádlott 2020 májusától, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően, 2021. június 10-ig, naponta többször is az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsított a sértettekkel szemben, őket „trógereknek, köcsögöknek, és mocskos szemétládáknak” nevezte, és naponta lökdöste őket.

A vádlott 2020 decemberében, pontosabban meg nem határozható időpontban, a kezében lévő vascsővel átlyukasztotta a házban lévő konyha ajtaját, tudva azt, hogy az ajtó mögött édesanyja tartózkodik, akinek a feje mellett állt meg a vasrúd, de a vádlott ezen időszakban úgy is bántalmazta a sértettet, hogy őt késsel megkarcolta.

A vádlott 2021. február 11. és 2021. június 9. között, pontosabban meg nem határozható időpontban, egy fenyőfa ággal megdobta anyja jobb bokáját, illetve egy lapáttal fejbe ütötte apját. A vádlott ebben az időszakban úgy is bántalmazta anyját, hogy veszekedés közben megragadta a nyakát.

A vádlott 2021. június 10. körül, pontosabban meg nem határozható időpontban, amikör őt az édesapja személygépkocsival az egyik barátjához vitte, Hegyfalu környékén őrjöngeni kezdett, majd miután a sértett leállt a gépkocsival, és próbálta lenyugtatni a vádlottat, a vádlott mindkét kezével elkezdte feszegetni a sértett jobb hüvelykujját.

A zsarolás tényállása szerint a vádlott 2021. augusztus 17-én – már a jelen eljárásban elrendelt távoltartás hatálya alatt – megjelent a Vas vármegyei házánál, és elkezdte fenyegetni az otthon tartózkodó anyját azzal, hogy „átvágja a torkukat”, és agyonüti őket, „rájuk gyújtja a házat”, illetve azzal, hogy „megdöglenek”.

A vádlott mindeközben, azért, hogy jogtalan haszonra tegyen szert, megfenyegette anyját, és rajta keresztül a távollévő apját azzal, hogy ha nem fizetik meg helyette a rá kiszabott bírságokat, akkor ráfaragnak, és ha emiatt börtönbe kerül, akkor, ha kijön, „megdöglenek, teljesen végük lesz”.

A vádlott ezt követően még további három napon át megjelent a sértetteknél, megszegve ezzel a távoltartás szabályait, és a fenti, jogtalan haszonszerzési célzatú fenyegetéseit minden nap megismételte anyjának, illetve rajta keresztül apjának.

A vádlott anyjában, és a későbbiek során a sértettől a vádlott kijelentéseit megtudó apjában a vádlott kijelentései – a vádlott korábbi magatartása miatt – komoly félelmet keltettek, azonban a vádlott követelésének nem tettek eleget, a vádlott cselekménye kísérleti szakban rekedt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és a védő három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek