Barcelonában újból korlátozásokat vezetnek be, Belgiumban pedig ismét száz felett az új fertőzöttek száma

Továbbra sem javul a helyzet.

Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány pénteken Barcelonában.

Ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat, edzőtermeket, uszodákat. A vendéglátóhelyeken 50 százalékos létszámkorlátozás lép életbe, a szabad gyülekezést tíz főben maximálják. Az idősotthonokban nem fogadhatnak látogatókat.

Emellett arra kérik az érintett térségben élő mintegy négymillió embert, hogy csak elengedhetetlen esetekben hagyja el otthonát, például ha bevásárolni vagy dolgozni megy, de nem korlátozzák a lakhelyelhagyást.

A katalán kormány számít a helyiek felelősségérzetére, hangsúlyozva, hogy a bejelentett intézkedések betartásával elkerülhető, hogy drasztikusabb lépéseket kelljen alkalmazni.

A 15 napra szóló korlátozások azután lépnek életbe, hogy az illetékes bíróság jóváhagyja a kormány határozatát.

A katalán egészségügyi tárca adatai szerint az elmúlt 24 órában 1111-gyel nőtt az igazolt fertőzöttek száma a tartományban, amelyből 772-őt Barcelonából és a hozzátartozó agglomerációból jelentettek. Ez az adat tartalmazza a PCR-teszttel kimutatott aktív, és az ellenanyag-vizsgálattal azonosított, már lezajlott fertőzéséket is.

A spanyol egészségügyi minisztérium mintegy 160 aktív járványgócot tart nyilván az országban. A 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 258 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

Belgiumban a héten újra átlagosan száz fölé emelkedett az újonnan fertőzöttek száma – írta pénteken a helyi sajtó. A belga közegészségügyi szolgálat adatai szerint a héten naponta átlagban 114 új fertőzöttet azonosítottak, 32 százalékkal többet, mint a múlt héten. A testület közleménye szerint már minden korcsoportban találhatók újonnan fertőzöttek.

Mivel a vírus reprodukciós, azaz fertőzőképességi rátája 1 fölé nőtt, a közegészségügyi szolgálat a belga kormány felszólítására ismét naponta közli a járványstatisztikákat.

Marc Van Ranst független virológiai szakértő a helyi sajtónak adott nyilatkozatában közölte, hogy Belgiumba megérkezett a járvány második hulláma. Véleménye szerint, a „számok napról napra növekedni fognak”, így fokozott óvatosság szükségeltetik. Hozzátette: „Az országban a kórházi felvételek száma egy ideig stagnált, majd ezen a héten az is emelkedni kezdett, ami igen aggasztó.”

Yves Van Laetham, a belga kormány járványügyi szakértője és szóvivője nem ért egyet kollégája azon állításával, miszerint az országot elérte a második fertőzéshullám. „Erről szó sincs, legfeljebb egy-két lokális hullámocskáról lehet beszélni, és arról is csak főként néhány flamand területen” – nyilatkozott.

Maggie de Block egészségügyi miniszter egy belga televíziócsatornának adott pénteki interjújában elmondta, hogy a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé a járvány miatti korlátozások további lazítását, sőt – az esetszámok függvényében – újabb szigorításokra is lehet számítani.

A 11,5 milliós lélekszámú országban 63 245-en fertőződtek meg eddig, és 9752-en haltak bele a járvány okozta betegsége.

A héten a szomszédos Luxemburgban is nőtt az újonnan fertőzöttek száma. Xavier Bettel miniszterelnök kormánya a vasárnap délutánra összehívott ülésén tárgyalja meg a járványügyi fejleményeket, egészségügyi szakértőkkel. Péntek reggeli nyilatkozatában a kormányfő elmondta, hogy a járvány második hulláma már minden korcsoportot érinthet, így fennáll a kockázata a kórházak ismételt túlzsúfolódásának.

Bettel a brüsszeli uniós csúcstalálkozóra érkezve rosszallását fejezte ki azon belga döntés miatt, amely Luxemburgot a narancssárga, tehát „mérsékelten veszélyes” kategóriába ítélte. „Az Egészségügyi Világszervezet előírásainak megfelelően végezzük a munkánkat, és mivel nagy arányban tesztelünk, így több pozitív esetet rögzítünk. Ezért nem lehetne minket szankcionálni” - hangsúlyozta.

A valamivel több mint félmillió lakosú nagyhercegségben eddig 5285 fertőzöttet azonosítottak, és 111-en haltak bele a Covid-19 betegségbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek