Péntek este a Bëlga hamar kiderült: a lassan harmincéves, 1998-ban alakult együttes dalai semmit nem veszítettek erejükből.
A színpad előtt komoly tömeg gyűlt össze, a közönség pedig az első soroktól együtt élt a koncerttel. Egymás után jöttek a régi kedvencek: Nemzeti hip-hop, Szerelmes vagyok, Fizetésnap, Zsolti a béka, Rendőrmunka, Gyaloglás vége – olyan számok, amelyekből több már húsz évnél is régebb óta része a magyar könnyűzenei kultúrának.
A koncert végére aztán még magasabb fokozatba kapcsolt a Budapest Park Stage: utolsó számként az Egy-két-há szólt, amelynek refrénjét már szinte extázisban, egy emberként üvöltötte a közönség.
A Bëlga megmutatta a Szigeten: közel harminc év ide vagy oda, ez az abszurd, pimasz magyar hiphop még mindig nagyon működik.
A Budapest Park Stage ráadásul erős magyar hiphop-vonalat vitt tovább péntek este: Bëlga után a Pogány Induló, majd Beton.Hofi következett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!