A Szigetet - miközben az elmúlt években nemzetközi fesztivállá vált - egyre több kritika érte, hogy a magyar előadók a világsztárok és külföldi fellépők mellett kevesebb figyelmet kapnak. Ezen változtattak idén a régi-új szervezők: a Budapest Park Stage lett a fesztivál hangsúlyos magyar zenei helyszíne. Gerendai Károly alapító a színpad bejelentésekor arról beszélt, hogy itt koncentráltan szeretnék bemutatni „a magyar zenei színtér színe-javát”, és egy biztos találkozási pontot teremteni a Sziget hazai közönségének.
A program szinte végigvezet a Sziget és a magyar könnyűzene elmúlt több mint harminc évén. Visszatérnek olyan, már a fesztivál korai korszakához is kötődő zenekarok, mint a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda, de fellép a Quimby, a Pál Utcai Fiúk és a Bëlga is. A fiatalabb generációt többek között Majka, Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Manuel és Mehringer képviseli.
A Budapest Park Stage erejét jól mutatta a szerda este is. A Parno Graszt és a Bohemian Betyars közös koncertje gyakorlatilag pillanatok alatt hatalmas bulivá változtatta a helyszínt: a két zenekar folkot, roma zenei hagyományokat és punkos energiákat összekeverő produkciója a Szigeten is jól működött.
Utánuk egészen másfajta időutazás következett. A Tankcsapda az 1992-ben megjelent Legjobb méreg albumát játszotta el, lényegében visszarepítve a közönséget a zenekar több mint harminc évvel ezelőtti korszakába.
Volt egy kifejezetten „tankcsapdás” pillanata is az estének. Lukács Laci néhány, mai füllel már problémásabban hangzó dalszöveg előtt rocksztáros öniróniával kért elnézést, jelezve: amikor ezek a számok 1992-ben megszülettek, még se MeToo, se a mai értelemben vett politikailag korrekt beszéd nem létezett. A közönség pedig pontosan értette a gesztust: harmincnégy éves dalokról van szó, amelyek egy egészen más korszak lenyomatai.
És az időutazás ezzel még nem ért véget. A Tankcsapda után a Kispál és a Borz következett, akik ugyancsak a múltba vitték vissza a közönséget. Ennek különös súlyt adott, hogy a zenekar története szorosan összefonódott a Szigetével: már az első Diákszigeten ott voltak, 2010-ben pedig éppen a Szigeten adták nagyszabású búcsúkoncertjüket, mielőtt évekkel később újjáalakultak.
Az este legnagyobb tömegét ők vonzották itt: a koncertjükre szinte teljesen megtelt a Budapest Park Stage előtti hatalmas terület. A több generációból összeálló közönség együtt énekelte a régi dalokat, és tényleg olyan érzés volt, mintha a Sziget visszatalált volna saját korai éveihez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!