Mi itt lázadtunk, hogy egy másik orszagba csöppenhessünk

32 éves vagyok és indulok a 32. Sziget Fesztiválra. Még mindig ugyanolyan lelkesedés fog el, amikor átszelem a K-hidat, mint 15 éve.

Sokáig kérdéses volt, hogy megrendezik-e egyátalán az idei Szigetet, de az alapító, Gerendai Károly visszatért és megmentette!

A Duna alacsony vízállása okozta energiaválság is veszélyeztette, de mégis megkezdődik a 32.

32 éves vagyok én is

32 éves vagyok én is, nekem ez zsinórban a 15. Szigetem, amire elmegyek, mondhatni,együtt nőttünk fel a fesztivállal. Rengeteg minden változott az első látogatásom óta, de mégmindig ugyanolyan lelkesedés fog el, amikor átszelem a K-hidat.

Sokévnyi tapasztalattal a hátam mögött elriaszthatna a tömeg, az árak, az állandó por és a szigetbetegség, vagy éppenhogy a korábban kilátogató barátaim közül többen sem tartanakmár velem más élethelyzetek miatt.

Mégis valami nehezen megfogalmazható vonzereje még mindigvan számomra a Szigetnek.

Mi itt lázadtunk, hogy egy másik orszagba csöppenhessünk

2010-ben voltam ott először, ami egészen véletlenül egybeesik amásodik Orbán-kormány kezdetével. Ezt akkor még nem lázadásként éltem meg, de egyre inkább azzá (is) vált számomra az évek során, hogy kimentem minden nyáron a “szabadságszigetére”, hogy egy másik országba csöppenhessek.

A külföldi látogatók önfeledtsége, sokszínűsége, elfogadásaszámomra jellemformáló volt, és sokat tett hozzám, különösen meghatározó életkorban. Aztán később még tovább épített, valamiféle reményt adva a terhelt politikai légkörben.


Az idén egy új rendszerben megyek Szigetre, és nagyon kíváncsian várom, hogy mennyiben lesz ez más érzés, ha egyátalán az lesz.

Izgatott vagyok, hogy a tavalyi feszült hangulatú, nyárifesztiválokra is bekúszó közhangulat után a magyar látogatókonfogok-e bárminemű felszabadulsgágot látni. Őszintén remélem, hogy igen, megérdemeljük mindannyian!


Már nem sátrazok és nem számt a trendi outfit

Én magam is sokat változtam: már nem foglalkoztat, hogya legtrendibb outfitekben menjek, sokkal többet számít, hogykényelmes és praktikus legyen, amit viselek, és már a drága mörcsök sem hoznak lázba, inkább például kézzel hímeztem magamnak egyet az egyik kedvenc zenekarom logójával. Sokkal egyedibb és olcsóbb: win-win!

Már nem sátrazok kint, sőt, munkából megyek a fesztiválra, ésmásnap is dolgozok, így mértékkel és megfontoltabban eresztemel a hajam.

Emiatt már az sem kivitelezhető igazán, hogy bejárjam minden szegletét a Szigetnek, pedig van egypár, ahol régen még bőszen pecséltetlem az útlevelembe a különböző helyszíneket: a cirkuszt, a lumináriumot, a művészek zónáját, a Magic Mirrort, vagy a chillzone-t és megannyi mást.

Némileg pedig jobban érzem a testemen is a tűrőképességem határait, ezért tartalékolniis igyekszem az energiámmal. Bár bevallom, az is motivál azévközbeni rendszeres mozgásra, hogy bírjam szusszal a bulikat.

A koncertek iránti lelkesedésem viszont változatlan

Ami viszont változatlan, az a koncertek iránti lelkesedésem: még mindig előre megnézem, hogy milyen setlistekre számíthatok az egyes fellépőktől, de szeretek új előadókat is felfedezni a lineup-ot böngészve.

Szeretek ésszerűen költekezni: az egész évben nyitvatartó és még Sziget alatt is nyomottabb árakkal dolgozó Csónakházban sörözgetni, a fesztiválra kitelepülő közértben vásárolni pár életmentő péksütit, sokat hidratálni vízzel ebben a kánikulában, és ha indokolt, maszkkal/kendővel az arcomon védekezni a por ellen.

Tudom, tudom: az évek és a rutin...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sziget fesztivál 2026