Besokallt a TASZ, bojkottálni fogják a civiltörvényt

Az egyik legnagyobb szabadságjogi szervezet nem hajlandó teljesíteni a törvénybe foglalt kötelezettségeket, és akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához is elmennek.

Ahogy azt nálunk is olvashatták, a kormány megszavazta a civiltörvényt - a törvényről itt A kormány sunyi módon, a pénteki lelazulás közepén nyújtotta be a civilek elleni törvényjavaslatát 2017. April 07. 19:39 írtunk részletesebben. Már a törvény elfogadása előtt is rengetegen tüntettek ellene, több szervezet is felemelte a szavát - közéjük tartozott a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) is, amelyik most bejelentette: bojkottálni fogja a törvényt.

Unger András

Mit is takar a civil törvény?

Az elfogadott törvény szerint azoknak a szervezeteknek, amelyek évente legalább 7,2 millió forintot kapnak külföldről, három kötelezettsége lesz:

  • Be kell jelenteniük a bíróságnak, hogy külföldről támogatott szervezetté váltak, nyilvános lista is készül a szervezetekről.
  • Honlapjukon és kiadványaikon fel kell tüntetniük, hogy külföldről finanszírozott szervezetnek minősülnek.
  • Az évenkénti kötelező beszámolón felül be kell számolniuk a külföldi támogatóikról. Ha valaki éves szinten legalább fél millió forint értékben adományoz, akkor a szervezet vagy személy nevét és címét is tartalmaznia kell a beszámolónak.
  • A kötelezettségek megszegése pénzbeli bírsággal, vagy megszüntetéssel járhat.

    Mi is a baj a törvénnyel?

    Egyrészt listáz, aminek a visszássága nem szorul különösebb magyarázatra.

    Másrészt - hála az elmúlt évek kormányzati kommunikációjának - a külföldről támogatott szervezetek Magyarország-ellenesként könyveli el a közvélemény egy része - tehát megbélyegez, ami egyértelműen ártalmas a szervezetek munkájára.

    Emellett a külföldi példákból kiindulva sem kecsegtet a törvény túl sok jóval, hiszen azokban az országokban, ahol hasonló törvényt vezettek be - lásd: Oroszország -, további szigorítások következtek, például korlátozták a szervezetek forrásokhoz való hozzáférését, és az állami szervek munkatársainak engedélyt kellett kérnie az együttműködéshez.

    A civiltörvény el fog tűnni?

    A jogsértő civiltörvény sérti a szólásszabadságot, az egyesülési szabadságot és megengedhetetlen módon különböztet meg egyes civil szervezeteket

    - írja az egyesület a közleményében. Úgy vélik, a már eddig is meglévő szabályok is garantálták az átláthatóságot, a nemzet biztonságát és a pénzmosás elleni fellépést, így a további kötelezettségek csak aránytalan terheket rónak a szervezetekre.

    A TASZ ezért úgy döntött, magukon fogja bemutatni, hogy a törvény jogsértő, így nem fogják betartani az új előírásokat, így majd valamennyi jogorvoslati lehetőséget ki tudnak meríteni.

    Ez a kulcsa annak, hogy a megbélyegző civiltörvény elbukjon, és ezzel az összes érintett szervezet megfélemlítés nélkül végezhesse tovább a munkáját.

    A TASZ a döntését szimbolikus üzenetnek tekinti.

    Ez egy polgári engedetlenségi akció. Polgári engedetlenségnek nevezzük, ha valaki szándékosan azért követ el törvénysértést, hogy igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozásra vagy hatósági gyakorlatra hívja fel a közfigyelmet.

    Mint írják, a civiltörvény is a független hangok elnyomásáról szól. Ők pedig minden jogérvényesítési lehetőséget ki fognak használni, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához is elmennek.

    MTI Fotó: Balogh Zoltán

    A szervezet úgy gondolja, hogy a civiltörvény el fog tűnni, hiszen európai uniós normákat is sért, amit az Európai Parlament már a május 17-én elfogadott határozatában is leírt. Ebben arra kérik a magyar kormányt, hogy vonják vissza a most megszavazott javaslatot.

    Emellett határozat kimondja, hogy a Lisszaboni Szerződés 2. cikkében foglalt értékeket, tehát a jogbiztonságot, a demokráciát és az alapvető jogokat is sérti, Nils Muiznieks, az Emberi Jogok Biztosa is arra kérte az Országgyűlést, hogy ne fogadja el a törvényjavaslatot.

    A magyar civilek elleni előre kitervelt, aljas támadásról beszél az Amnesty Internatinal

    A kormány megpróbálta azzal igazolni a törvényjavaslatot, hogy azzal valójában a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen küzd- írja közleményében az Amnesty Internatinal. A törvény azonban a valóságban azokat a szervezeteket veszi célba, akik a jogállamiság, a szegény emberek, beteg gyerekek, menekültek, migránsok és más sérülékeny csoportok jogait védik, és olyan hiánypótló szolgáltatásokat nyújtanak, amelyeket valójában az államnak kellene.

    Álságos az az érvelés, hogy a törvény a civil szervezetek átláthatóságát szolgálja, hiszen ezek a szervezetek már most is a törvényeknek megfelelően működnek, és évente nyilvánosan beszámolnak a bevételeikről és a kiadásaikról. A valódi cél a szervezetek lejáratása és a munkájuk hiteltelenítése a magyar társadalom szemében

    - mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

    A ma elfogadott törvény a magyar civilek elleni támadássorozat legújabb állomása, amelynek célkeresztjében – hasonlóan az orosz külföldi ügynök törvényhez - a még meglévő független kritikus hangok állnak. A kormány nem akar mást, mint aláásni a szervezetek munkáját és ellenséget csinálni belőlük.

    A törvény a támogatás forrása alapján hátrányosan megkülönböztet szervezeteket, és további szükségtelen adminisztratív terheket ró rájuk. A szervezeteknek már így is törvényes kötelessége évente beszámolni a külföldi támogatásaikról, amelyek valódiságát a hatóságok bármikor ellenőrizhetik. Ugyanennek a kormánynak a javaslatára fogadta el az Országgyűlés 2011-ben azt az átfogó törvényt, amely az átláthatóság és elszámoltathatóság érdekében részletes jelentéstételi kötelezettséget ír elő a szervezetek számára.

    Mivel a törvény csak bizonyos civil szervezetekre vonatkozik, nagy valószínűséggel ellentétes az uniós egyenlő bánásmód követelményével, és sérti az egyesülési szabadságot, különösen a külföldi és nemzetközi források megszerzéséhez és felhasználásához való jogot. Azok a szervezetek, amelyek nem tesznek eleget az új előírásoknak, először figyelmeztetéssel, majd pénzbüntetéssel és végül akár feloszlatással néznek szembe.

    Tegyük egyértelművé: a ma elfogadott törvény egy durva és előre kitervelt támadás a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadsága, illetve a legalapvetőbb közös európai értékeink ellen.

    - mondta Iván Júlia.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Kapcsolódó cikkeink

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet