Az eset még szeptember 18-án történt Vasszentmihályon. Egy férfi dührohamaihoz riasztották a mentőket és a rendőröket. Az információnk szerint ittas ember dobálózott és randalírozott. A mentők értek ki először, ekkorra a férfi már lecsillapodott és beszélni is lehetett vele.
A mentők ezért odakísérték a mentőautóhoz és az oldalajtón keresztül akarták beültetni a járműbe. A férfi a mentőben leült, majd teljesen váratlanul fejbe rúgta a még mentő mellett álló, éppen lehajoló mentőápolót.
Bajtársunk nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, amikor egy zavart beteget segített be a mentőautóba és a férfi eddig nem ismert okból, de vélelmezhetően célzottan felé rúgott. Természetesen feljelentést tettünk és bízunk benne, hogy az illető megkapja a megfelelő büntetését. A mentőápoló a munkáját végezte, segíteni próbált
- válaszolt a 112Press megkeresésére Köcse Tamás Vas megyei vezető mentőtiszt.Az őrjöngő férfit rendőri kísérettel szállították kórházba. Közfeladatot ellátó személy elleni súlyos testi sértésért és garázdaságért felelhet, amennyiben nem állapítanak meg nála büntethetőséget kizáró okot.