Bezárt a soproni Szeretet Háza

Az utolsó élelmiszerosztáson ott volt Töreki Tibor is, megírta tapasztalatait.

- Régóta figyelemmel kísérem a Szeretet Háza, Dombi Jánosék odaadó, segítő munkáját - írja szombati tudósításában Töreki Tibor. Korábban kérte, de nem nyilatkoztak, nem beszéltek a munkájukról. "Nem reklám céllal dolgozunk”- utasították el.

- Most váratlanul meghívót kaptam az utolsó élelmiszer- és csomagosztáshoz. Reggel 8 óra előtt már várakoztak a kapu előtt, bár csak kilencre volt meghirdetve a nyitás. Az épületben Dombi János vezető elmondta és megmutatta, szerencsére sokan segítenek, segítettek az alapítványnak, a rászorultaknak. Két helyiség tele volt tartós élelmiszerekkel: liszt, cukor, étolaj, száraztészták, konzervek, de volt elektromos hajszárító, vízforraló is egy elektronikai áruház felajánlásából.

Nyolc év után bezár a Kossuth utcában Dombi Jánosék segítő háza.
Töreki Tibor

Közben kisebb civil csoport érkezett, az önkénteseket tortával, illetve egy emléklappal köszöntötték. "Alternatív Pro Urbe" - mondták, köszönet a civil munkáért, a tettrekészségért, az önzetlenségért Sopron város vezetése helyett. "A soproni polgárok maroknyi csoportja", ez volt az aláírás.

Az érkezők lakcímkártya alapján vehették át a legszükségesebb dolgokat, a többség soproni, de volt aki Hermesről érkezett.

A csomagok összeállítását hat önkéntes segítő végezte. Volt olyan rászorult, aki szerényen kért, például gyermekfogkrémet is a csomagba.

Láttam az órákon át érkező rászorultakat, összesen hetven családot, 210 embert tudtak segíteni az utolsó napon.

Többen internet hiánya miatt csak itt értesültek róla, hogy ez az utolsó segítség, sokan könnyes szemmel köszöntek el, közben sok-sok köszönő üzenet is érkezett Dombi János telefonjára.

A megmaradt tartós élelmiszereket egy debreceni alapítványnak, a téli ruhanemüket, takarókat a török földrengés károsultjainak ajánlják fel - áll Töreki Tibor beszámolójában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet