Bíróság előtt az M7-es autópályán tolató idős férfi ügye

Hajmeresztő művelet volt.

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópálya Balatonakarattya melletti szakaszán 200 métert tolatott a külső sávban, miközben a járművek nagy sebességgel haladtak el mellette.

A vádirat szerint a 81 éves férfi 2020. június 1-jén kora délután személygépkocsijával a Balaton felé hajtott az autópályán, melyet Balatonakarattyánál szeretett volna elhagyni.

Ám a vádlott elvétette a lehajtót, és továbbment Siófok felé.

Tévedését azonnal észlelte, ezért fékezett, és a lehajtótól mintegy 200 méterre a külső forgalmi sávban megállt. Az autós ezek után még mindig a külső forgalmi sávban, kissé a leállósáv felé tartva tolatásba kezdett, miközben 8-10 jármű ment el mellette.

Egy, a vádlott mögött közlekedő autó a forgalom miatt nem tudott kitérni a belső sávba, így a benne utazó négytagú család csak annak köszönhette az ütközés elkerülését, hogy a sofőr a szabálytalankodó járművet látva intenzív fékezésbe kezdett, az elkövető pedig szerencsés módon épp elérte a lehajtót és kitolatott a család autója elől.

Az autópálya úttestjén a forgalmi okból szükséges esetet kivéve tilos megállni és ugyancsak tilos hátramenetet végezni. A megvádolt férfi ezeknek a szabályoknak a szándékos megszegésével az autópályán nagy sebességgel közlekedő többi jármű utasának életét, testi épségét veszélynek tette ki.

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára és pénzbüntetés kiszabására, valamint a járművezetéstől történő eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek