A céges beszámoló alapján Bödőcs Tibornak a tavalyi évben minimum 118 millió forintos árbevétele volt, amiből 98 millió a nyereség.
A Forbes.hu írása szerint a feleségével közösen vezetett cége, az előadó-művészet főtevékenységére bejelentett Burfa Kft.-ben már 269 millió forint van felhalmozva, ami múgy lehetséges, hogy a humorista gyakorlatilag nem vesz osztalékot, még a fizetése sem innen megy.
A cégnek voltak nehezebb évei, de 2017-től alaposan felpörögtek a bevételek, amelyek több forrásból is jönnek.
Fellépések mellett folyik be pénzt a YouTube-csatornából, DVD-értékesítésből és könyvírásból.
Ami a többi stand-uposokat illeti.
árbevétele volt a tavalyi évben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!