Bortúra vendégeit érte baleset Sopronban

Felborult a terepjáró, négy embert vittek kórházba.

Egy 49 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsival Sopron külterületén a Balf-Fertőrákos között kialakított mezőgazdasági úton november 25-én 12 óra 30 perc körül. Egy erősen lejtős útszakaszhoz érve a sofőr nem a lejtőnek és a gépkocsija felépítésének megfelelően választotta meg a sebességét, a járművel letért az útról, ahol az autó abroncsa a beton árok szélébe elakadt, és a gépkocsi az oldalára borult - tudta meg az Enyugat.hu a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

A balesetet szenvedett terepjáró.
rendőrség

A balesetben az autó utasai közül négyen megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

Balf és Fertőrákos között, egy mezőgazdasági úton történt meg a baj.
rendőrség

Az Enyugat úgy tudja, a szerencsétlen baleset egy bortúra vendégeit érte.

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló